Majdnem 300 milliós bírságot kapott a közúti kartellező 17 vállalkozás

2023. 10. 06., 09:40

Az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012-2014 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A nemzeti versenyhatóság mintegy 300 milliós bírságot szabott ki 17 vállalkozásra az ország teljes területét lefedő sorozatos összejátszások miatt.

A GVH 2015-ben indított vizsgálatot, amiért a gyanú szerint egyes hazai forgalomtechnikai tevékenységeket – útburkolati jelek festését és közúti táblák kihelyezését – érintő tenderek résztvevői összejátszottak egymással. A versenyfelügyeleti eljárás feltárta, hogy az érintett vállalkozások egyeztették a tenderekre beadandó ajánlati áraikat, a nyertes személyét, illetve a munkákkal kapcsolatos kompenzációkat – ezáltal felosztották maguk között a hazai piacokat a 2012-2014 közötti időszakban.

A vizsgálat alapján a regionális szintű jogsértések kiterjedtek egyes országos tenderekre, sőt, a közbeszerzési eljárások mellett egyéb (értékhatár alatti, illetve magánszereplők által kiírt) versenyeztetési eljárásokra is. A jogsértések együttesen lefedték az ország teljes területét, a piac versenyellenes felosztásában pedig a hazai, útjelfestéssel és táblázással foglalkozó vállalkozások túlnyomó többsége érintett volt.

A kartell résztvevői nem csupán a hazai versenyszabályokat sértették meg, hanem az Európai Unió működéséről szóló szerződés kartelltilalmát is, mivel magatartásuk érinthette a tagállamok közötti kereskedelmet.

A vizsgálat összetettsége – elsősorban rengeteg szereplője, illetve az érintett tenderek nagy száma miatt – különösen bonyolultnak számított, még a hagyományosan komplexnek minősíthető kartellügyek között is. A 8 évig tartó eljárás során több mint 1100 aldokumentumból álló hatósági akta gyűlt össze, a GVH összesen csaknem 2300 napot (több, mint 6 évet) volt kénytelen várakozni különböző adatközlésekre, illetve az ügyhöz kapcsolódó bírósági eljárások befejeződésére.

Utóbbiak közül kiemelhető az a 4 évig tartó büntetőper, amelynek lezárultáig a GVH kénytelen volt felfüggeszteni a versenyfelügyeleti eljárását 2018-2022 között. A feltárt kartell ugyanis nem csupán versenyhatósági következményeket vont maga után, hanem egyes, közbeszerzéssel kapcsolatos elemei bűncselekménynek is minősültek a Fővárosi Törvényszék döntése szerint.

A GVH Versenytanácsa az elkövetett jogsértések értékelésekor kiemelten súlyosító körülményként értékelte, hogy azok a legtöbb esetben közpénzeket is érintő beszerzési eljárások felosztására irányultak, számos esetben pedig a vállalkozások vezető tisztségviselői is részesei voltak. A hatóság ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe egyes résztvevők együttműködését, ugyanis a vállalkozások közel fele – úgynevezett egyezségi eljárás keretében – teljeskörűen elismerte a jogsértést. A versenyhatóság 17 cégre szabott ki összesen 284,8 millió forint bírságot. (GVH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-12 14:15:48
Első ránézésre ellentmondásos a kép. A partnerek egyre fegyelmezettebben fizetnek, mégis nehezebb hónapokra készülhetünk a finanszírozás terén. A VOSZ Barométer friss adatai pontosan ezt a kettősséget mutatják meg: a fizetési morál javult, de a kkv hitelköltségek jelentősen megemelkedtek. A kérdés már csak az, hogy mit kezdjünk ezzel?

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS