Hatályba lép az Omnibusz: májustól azonos termékeknél a nyugati áru minősége nem lehet jobb

2022. 04. 25., 18:02

Egyre kiemeltebb szerepet kap a fogyasztóvédelem európai szinten: az Omnibusz Irányelv célja a meglévő fogyasztóvédelmi szabályok korszerűsítése és az uniós fogyasztóvédelmi jog kiigazítása. Az irányelv rendelkezéseit átültető magyar szabályok 2022 májusában lépnek hatályba, kiemelten fontos a kettős minőséggel és a termékek árfeltüntetésével kapcsolatos szabályozás, ami az eddigieknél is magasabb fokú figyelmet kíván meg a gyártóktól, forgalmazóktól, reklámozóktól.

Az Európai Parlament 2019 novemberében fogadta el az Omnibusz Irányelvet, amely jelentősen erősítette a közösségi fogyasztóvédelmi szabályozást. Az irányelv hazai alkalmazása idén május 28-ától hatályos, módosul többek között a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet, és a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény.

A májustól érvénybe lépő módosítások egyik fogyasztók szempontjából fontos eleme az úgynevezett kettős minőség kérdése. A kettős minőség leginkább az élelmiszerekre jellemző, de előfordulhat más termékek, pl. higiéniai termékek, vagy tisztítószerek kapcsán is.

„Bizonyára sokan szembesültek már azzal, hogy az itthon vagy Nyugat-Európában vásárolt azonos márkájú élelmiszerek íze, állaga olyan mértékben eltér egymástól, mintha két különböző termékről volna szó. Ezt nevezzük kettős minőségnek. Májustól a kereskedők a különböző tagállamokban nem forgalmazhatnak azonosként olyan árukat, amelyek között a valóságban jelentős különbségek vannak a termékek összetétele vagy jellemzői tekintetében, kivéve, ha ezt jogszerű és objektív tényezők indokolják” – mondta dr. Göndöcz Péter, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai ügyvédi iroda partnere.

Mi minősül jobbnak?

A kettős minőséghez kapcsolódó megtévesztés tilalma valószínűleg nagy változásokat hoz a gyártók életében és a szabály alkalmazása több kérdést is felvet majd a gyakorlatban. Nagy kérdés például az, hogy mit jelent az, hogy a termékek „jelentős különbséggel" nem forgalmazhatók azonosként. Az Európai Bizottság útmutatása szerint ezt mindig az átlagfogyasztóra gyakorolt hatás alapján kell majd megállapítani, tehát nemcsak azt kell majd megvizsgálni, hogy egy élelmiszer összetevői jelentősen eltérnek-e, hanem más szempontokat is figyelembe kell venni, például azt is, hogy milyen az allergének aránya, amely szintén jelentős különbséget eredményezhet a fogyasztó szempontjából.

Szintén kérdéses, hogy milyen jogszerű és objektív tényezők esetén lehet mégis azonos termékként forgalmazni eltérő termékeket. E tekintetben nagy szerepe lesz azoknak a nemzeti szabályoknak, amelyek egyes termékek kötelező összetételére vonatkozóan állapítanak meg követelményeket, vagy például az alapanyagok földrajzi és szezonális elérhetőségének is.

„A bizottság állásfoglalása szerint a kifejezés, hogy azonosként forgalmaznak valamely terméket, azt jelenti, hogy az átlagfogyasztó szemszögéből azonos termékváltozatokról van szó. A termékek azonosságát erősíthetik az olyan image reklámok, amelyek arra utalnak, hogy az adott áru az „igazi”, „eredeti", vagy „egyedi recept alapján készült". A gyakorlatban tehát már a több országra kiterjedő reklámkampányok megtervezése során figyelni kell arra, hogy a termékkel kapcsolatos állítások hogyan befolyásolják a kettős minőséggel kapcsolatos követelmények teljesülését” – mondta dr. Miks Anna, a Deloitte Legal Versenyjogi Csoportjának vezetője.

Az sem kizárt, hogy a jövőben az eddig azonosként forgalmazott különböző minőségű két termék egy márka két változataként kerül a polcra, amely ésszerű megoldás lehet az új szabálynak való megfelelésre. A kettős minőség előírása nagyon sok kérdést vet majd fel a gyakorlatban, ami leginkább a gyártók számára lesz fontos újítás. Azonban nemcsak a gyártókat, hanem a termékek forgalmazóit is érintheti majd ez az új szabály, mert jogsértés esetén a fogyasztóvédelmi hatóságok korrekciós intézkedésként számukra is előírhatják azt, hogy az értékesítés helyén nyújtsanak tájékoztatását a fogyasztók arról, hogy a termék nem azonos a más tagállamban forgalmazottal.

Szigorodnak a termékek árfeltüntetésének szabályai is

Akciós árak alkalmazása esetén májustól kötelező lesz közzétenni a kereskedő által az árcsökkentést megelőzően, meghatározott ideig alkalmazott árat. A jogszabály a korábbi ár meghatározására is ad szempontokat: a korábbi ár fő szabály szerint a kereskedő által egy olyan időszakban alkalmazott legalacsonyabb árat jelenti, amely nem lehet rövidebb, mint az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap. Ha a kereskedő ezt a szabályt megszegi és nem az új árfeltüntetési szabályok szerint adja meg a korábban alkalmazott árat, akkor ezzel akár kettős jogsértést is elkövethet, mert egyrészt megszegi az árfeltüntetési szabályokat, másrészt a nem megfelelően megadott ár akár megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak is minősülhet.

Az árfeltüntetés kapcsán újdonság az is, hogy személyre szabott árak alkalmazása esetén a fogyasztókat egyértelműen és jól láthatóan tájékoztatni kell annak érdekében, hogy vásárlási döntéseikben figyelembe vehessék a lehetséges kockázatokat. Ez olyankor fordulhat elő, amikor a kereskedők automatizált döntéshozatal és a fogyasztói magatartásra vonatkozó profilalkotás révén meghatározott fogyasztók vagy fogyasztói csoportok számára egyediesítik az árat.

Mivel az Omnibus Irányelv rengeteg, digitális térre alkalmazandó szabályozást is magába foglal (lásd az erről szóló sajtóközleményt), ezért a különböző, egymással részben átfedő jogszabályokban sok olyan új rendelkezés van, amit a mindennapi reklámozás során figyelembe kell venni. Az is nyilvánvaló, hogy a tagállami fogyasztóvédelmi hatóságok – itthon elsősorban a GVH – gyorsan formálódó, az aktuális trendeket lekövető gyakorlata számos olyan jogsértést tár fel, amelyek bár „hagyományos" tilalmakra épülnek, de az új digitális környezet körülményeire szabva mégis új típusú jogsértésnek hatnak.

„Minden reklámozó cégnek javasoljuk, hogy tekintse át kereskedelmi gyakorlatát fogyasztóvédelmi szempontból a jogsértések megelőzése és az esetleges hibák kijavítása érdekében, mert a fogyasztóvédelmi jogsértések elkövetése jelentős bírság kiszabását vonhatja maga után” – mondta dr. Miks Anna.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS