Frissensült coli baktériummal? Lépett a Nébih

2020. 08. 06., 15:45

Öt kategóriában összesen 26 készételt rendeltek házhoz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei, a laboratóriumi eredmények alapján három vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzést tartottak, egy vendéglátó vállalkozás működését ideiglenesen fel is függesztették.

A Nébih csütörtöki közleménye szerint az elmúlt hónapokban a járványügyi korlátozó intézkedések miatt jelentősen megnőtt az étel-házhozszállítással is foglalkozó éttermek, vendéglátó egységek száma, és a vásárlók igénye is egyre nagyobb az internetes rendelések iránt. A helyzetre reagálva a házhozszállítással foglalkozott az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal a legutóbbi Szupermenta terméktesztjén.

Pizzákat, tésztákat, frissensülteket, hamburgereket, valamint a távol-keleti konyha leveseit rendelték házhoz. A Nébih laboratóriumában mért eredmények alapján a dobozokról vett minták nem mutattak ki mikrobiológiai szennyeződést a csomagoláson. Három ételnél azonban a laboratóriumi vizsgálat szennyezettséget jelző mikroorganizmust mutatott ki, ebből egy frissensültben Escherichia coli baktérium volt, két esetben pedig magas Coliform és mikroorganizmus számot állapítottak meg.

A három szennyezettnek tekinthető, problémás étel vizsgálati eredményei alapján az érintett vállalkozásoknál a hatósági felügyelők helyszíni ellenőrzést tartottak. Az ezek során tapasztalt szabálytalanságok miatt egy esetben szükség volt a működés azonnali felfüggesztésére.

Mindhárom ellenőrzött vállalkozással szemben hatósági eljárás indult, egy esetben figyelmeztetés, két esetben bírság kiszabása folyamatban van.

Az ellenőrzések során figyelmet fordítottak a weboldalakon, alkalmazásokban lévő tájékoztatók és az ételekhez kapcsolódó információk ellenőrzésére is. Hat kiszállított étel allergén-tartalmáról semmiféle információt nem kaptak, sem a megrendelés előtt a weboldalon nem szerepelt erre vonatkozó tájékoztatás, sem kiszállításkor nem volt az ételen annak allergén-tartalmára utaló jelölés. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárás indult. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS