Fogyasztóvédelmi ellenőrzések: a kézfertőtlenítő hiánya a leggyakoribb hiba

2021. 04. 27., 18:15

A fogyasztóvédelem az elmúlt két hétben több mint 1500 boltot ellenőrzött, és jó tapasztalataik voltak: a legtöbben maradéktalanul betartják a védelmi szabályokat, ahol pedig hiányosságot tártak fel, ott szinte azonnal orvosolta a problémát az üzlet – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese kifejtette: az ország fokozatos újraindítása – amelyet az tesz lehetővé, hogy jól haladunk az oltási programmal – mindannyiunk érdeke, de az alapvető védelmi intézkedéseket továbbra is be kell tartani.

„Magyarországon nemzetközi összevetésben is kiemelkedő tempóban halad az oltás, ezért fokozatosan, lépésenként újraindíthatjuk az országot. Az első azonban továbbra is az élet és az egészség védelme, ezért fontos, hogy mindenki betartsa az előírásokat. Most a fogyasztóvédelem munkatársai is ellenőrzik azt, hogy az üzletek betartják-e a szabályokat” – mondta el Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese bejelentette: a szakemberek az elmúlt két hétben összesen 1565 kereskedelmi egységben jártak. „Jók a kollégák tapasztalatai: a boltok túlnyomó többsége eleve jelesre vizsgázott, betartott minden szabályt. Mindössze 213 üzlet esetében találtak problémákat, azonban ezeknek a 91 százalékában már az ellenőrzés ideje alatt, vagy közvetlenül utána orvosolták a hibát” – fejtette ki Schanda Tamás. Hozzátette: a leggyakoribb gond az, hogy nincs kihelyezve kézfertőtlenítő a vásárlóknak, ez 125 helyszínen fordult elő. 99 kereskedelmi egység nem tájékoztatta a bejáratnál az embereket arról, hogy egyszerre hányan lehetnek bent. A fogyasztóvédelmi eljárásokat lezáró 13 határozat kötelezte a hibák javítására az üzleteket, bírságot mostanáig nem kellett kiszabni, öt eljárás még folyamatban van. (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS