A jegybank 2 millió forintra bírságolta az ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó Kulcs-Soft Nyrt.-t bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
Az MNB megtiltotta, hogy a Kulcs-Soft a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket ismételten megsértse.
A cég részvényeivel az elmúlt egy évben a BÉT-en 1150 és 2150 forint között kereskedtek, a részvény keddi záróára 1750 forint volt.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Kulcs-Soft tavalyi konszolidált árbevétele 2,2 milliárd forintra emelkedett a megelőző évi 2 milliárd forintról. Adózott eredménye 2021-ben 796 millió forintot tett ki a 2020-as 623 millió forint után. (MTI)
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.