Itt találod az összes cikket a „kárbejelentés” témában!
A vetési varjak az EU-ban védett állatok, ezért – hiába okoznak jelentős károkat a mezőgazdaságban – nem lehet hatékonyan védekezni ellenük, kártérítés pedig nem jár a gazdáknak. Az Agrárkamara kezdeményezni fogja a jogszabályok módosítását.
A múlt hétvégi viharos időjárás miatt már több, mint 750 kárbejelentés érkezett a K&H-hoz. A társaság több kiemelt kárszakértője is a károk felmérésén dolgozik. A károk pontos összege még nem ismert, de a K&H becslései szerint akár 100 millió forint is lehet.
Kevesen tudják, hogy a vezetékes vízkárok évről évre az élen szerepelnek a leggyakoribb lakáskárok listáján. A Generali 2020 első negyedévében közel fél milliárd forintnyi összeget fordított az ezekből eredő költségek fedezésére.
Gépjárműbalesetek esetén a résztvevők közötti távolság tartására is alkalmas e-kárbejelentő használatát javasolja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Ítéletidő: a legtöbb káresetet, összesen 122-öt a Heves megyei Novajról jelentettek az ügyfelek.
Egy hét alatt kategóriájában Magyarország legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát a Mabisz január 8-án elindított digitális kárbejelentője.
A Groupama Biztosító külön kárrendezési folyamatot alakított ki. Az első e-kárbejelentést 24 órán belül rendezte a biztosítótársaság.
Az orvosi eszközök fejlesztésére szakosodott Medicontur összesen 20,8 millió eurós beruházásai nyomán K+F projekttel bővíti zsámbéki központjának tevékenységét, gyártókapacitást bővít és a Gyármentő Program keretében zöld átállásra irányuló fejlesztéseket valósít meg. A projekttel 58, köztük 10 kutatás-fejlesztő munkahelyet teremt a magyar gyártó.
A friss rendszerterhelési csúcs több mint 500 MW-tal haladta meg a 2025-ben regisztrált rekordigényt.