Nagy károkat okoznak a varjak, a NAK adatokat gyűjt a jogszabály megváltoztatásához

2023. 05. 24., 18:43

A vetési varjak az EU-ban védett állatok, ezért – hiába okoznak jelentős károkat a mezőgazdaságban – nem lehet hatékonyan védekezni ellenük, kártérítés pedig nem jár a gazdáknak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országszerte kéri a gazdálkodókat a károk, problémák jelzésére, és kezdeményezni fogja a jogszabályok módosítását.

A gazdálkodók tapasztalatai szerint az elmúlt években több vármegyében is jelentősen megnőtt a vetési varjú állomány. A varjak a szántóföldeken nagyon nagy károkat okoznak, kiszedik a vetőmagot, megdézsmálják a termést, illetve a településeken is egyre nagyobb számban jelennek meg.

A vetési varjak – európai uniós szabályozás alapján – védett állatok, emiatt legálisan nem lehet hatékonyan védekezni ellenük, és kártérítés sem jár az általuk okozott károk után a gazdák részére, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény nem ad erre lehetőséget. A riasztási, gyérítési engedély kérelmezési eljárása hosszadalmas, de a tapasztalatok szerint nem is hoz eredményt, az engedélyezhető riasztási módszerek nem hatásosak, gyérítés pedig csak közérdekből engedélyezhető, a mezőgazdasági kártétel megelőzése ugyanakkor nem minősül annak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábban már kezdeményezte a szabályozási környezet módosítását, de az nem járt eredménnyel. Több esetben olyan visszajelzések érkeztek a hatóság, illetve a döntéshozók részéről, hogy nem érkeznek be hozzájuk nagy számban riasztási, gyérítési kérelmek, emiatt meglátásuk szerint a varjak nem okozhatnak jelentős problémát a gazdálkodóknak. Másrészt a védettség uniós szinten került meghatározásra, az állomány nagyságát is uniós szinten vizsgálják, és vannak olyan országok, ahol csökken a varjak száma.

Ebből a szempontból fontos, hogy a kártételekről, azok kiterjedéséről és mértékéről pontosabb adatok álljanak rendelkezésre. A NAK emiatt országos felmérést indít a gazdálkodók körében, vármegyei szervezetei segítségével rögzítve a gazdálkodói jelzéseket a vetési varjak által okozott kártételekről.

A kamara ennek mentén egyeztető fórumokat is kíván szervezni a hatóságokkal, célja a jogszabályi környezet gazdabarátabbá alakítása, a jogalkotók felé megalapozott igénnyel jelezni a problémakört.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS