Itt találod az összes cikket a „Airbus” témában!
Hivatalosan is átadták az Airbus új gyulai gyárát, ahol a termelés is elindult.
Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására.
Uniós forrásból 1,2 milliárd forintot nyert el a gyulai önkormányzat az épülő Airbus-gyár melletti utca fejlesztésére.
A Szlovén Köztársaság Belügyminisztériuma az Airbus konzorciumát választotta a szlovén állami hatóságok és a rendőrség számára épülő Tetra digitális rádióinfrastruktúra kiépítésére és üzemeltetésére.
Repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalatot hozott létre az Airbus és Magyarország, az üzem Gyulán épül fel és 2022 közepén kezdi meg az üzemelést.
Négy napra leállítja spanyol és francia üzemeit az Airbus, hogy szigorú egészségügyi intézkedéseket vezessen be – közölte az európai repülőgépgyártó kedden az MTI-vel.
Húsz új Airbus A321XLR típusú repülőgépet vásárol a Wizz Air az európai repülőgépgyártótól. A megállapodást a párizsi légi szalonon jelentették be.
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium alelnöke szerint katasztrófa, amit a brit EU-tagság megszűnésének ügyében a politika művel.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.