Közel 90 ezer biztosítatlan gépjármű van az utakon

2019. 11. 14., 17:00

Már kalkulálhatók az év végi évfordulós kgfb-szerződések díjai a MABISZ Díjnavigátoron, és a mabisz.hu-n tanulmányozhatóak az új fedezetlenségi díjak is, amelyeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően e hét elejéig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifáikat. (A mostani kampány a több mint 5,3 milliós közúti gépjármű-állományból még mindig az 1,2 milliót meghaladó gépjárművet, köztük 726 ezernél is több személygépkocsit érint.)

A 13 piaci szereplő közül 10 biztosító új díjat alkalmaz a jövő év elejétől, miközben továbbra is sok, közel százféle kedvezményt hirdettek meg. A kedvezményrendszerekben kisebb változtatások fellelhetők, így például van olyan társaság, díjtarifa-kedvezményt ad a tömegközlekedési bérlettel rendelkezőknek, a bejelentett kilométer-óra állás alapján vagy akár az évszaknak megfelelő gumit használóknak, A biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak a családosok, a kiskorú gyermeket nevelők. Kedvezményt biztosít az e-kommunikáció választása, ha a gépjármű-tulajdonos a korábbi, papír alapú kapcsolattartás helyett az e-mailen, Interneten keresztüli kommunikációt részesíti előnyben. Több biztosítónál kedvezményben részesülnek azok, akik a csekkes díjfizetés helyett a banki átutalás vagy csoportos beszedés lehetőségével kívánnak élni. Kedvezményes díjat kaphatnak az éves díjfizetést választó gépjármű-tulajdonosok is azokkal szemben, akik a negyedéves vagy havi díjfizetés lehetőségét részesítik előnyben. Továbbra is fellehető a díjkedvezmények körében a nyugdíjas-kedvezmény, a közszolgálati dolgozók, illetve az egyházi alkalmazottak kedvezménye. A partnerkedvezményeket széles körben alkalmazzák a társaságok azok számára, akik valamely meghatározott szervezet tagjai, illetve pénzintézet ügyfelei, vagy azok számára, akik más típusú biztosítással is rendelkeznek az adott cégnél. Széles körben alkalmazzák az úgynevezett együttkötési kedvezményt is, amelyhez akkor juthatunk hozzá, ha valamilyen más biztosítást is kötünk a kgfb-szerződéssel egy időben egyazon biztosítónál.

Azoknak a járműtulajdonosoknak, illetve üzembentartóknak, akik úgy döntenek, hogy biztosításukat valamely más társasághoz szeretnék átvinni, legkésőbb december 1-jén éjfélig el kell juttatniuk írásbeli felmondásukat a biztosítójukhoz. Ezt követően december 31-éig még egy hónap áll rendelkezésükre arra, hogy a jövő évre vonatkozó szerződésüket megkössék.

Amennyiben valaki biztosítóváltásban gondolkodik, érdemes felkeresnie a szövetség honlapján (mabisz.hu) megtalálható MABISZ Díjnavigátort. A szövetség 2010 óta működteti e fogyasztóvédelmi eszközét, amely minden piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza, s egyfajta etalon abban a tekintetben, hogy a biztosítók a díjkalkulációk helyességét tesztelik és jóváhagyják, illetve hogy az eszköz kizárólag fogyasztóvédelmi eszközként funkcionál, az üzleti érdekek nem játszanak szerepet a működtetésében.

Miközben a kgfb-szerződéssel rendelkező érintettek a Díjnavigátort böngészhetik a mabisz.hu-n, addig azoknak, akik nem rendelkeznek a kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, a csütörtökön közzétett, 2020-ra érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot érdemes tanulmányozniuk.  E szerint személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – 510-1140 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – napi 820-4780 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a 3900 forintot is elérheti naponta.

A jogalkotó ezzel a jogi eszközzel is azt kívánja elérni, hogy minden gépjármű rendelkezzen kötelező gépjármű felelősségbiztosítással. Emellett a jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők. Ezért a MABISZ arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valakinek nem érkezik meg a befizetésre szolgáló csekk, vagy valamely okból nem történik meg a banki átutalás vagy nem teljesül a csoportos beszedés, feltétlenül időben vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal és jelezzék a problémát.

Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő – ideiglenes – kivonás lehetőségével élhetnek.

A szeptember végi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89,5 ezer gépjármű (kb. 1,7 százalék) nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Azon károsultak kártalanítását, amelyet a biztosítási szerződéskötési kötelezettség ellenére biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzembentartó, illetőleg bizonyos korlátok között ismeretlen üzembentartó járművének üzemeltetésével okoztak, a MABISZ kezelésében lévő, elkülönített Kártalanítási számláról végzik. Felelősségbiztosítással nem rendelkező károkozó esetén, vagy amennyiben a kárbejelentés időpontjában a károkozó felelősségbiztosítója nem ismert, a kárbejelentést a MABISZ felé kell megtenni, a kárrendezést pedig a káriratok alapján a MABISZ vagy az időközben azonosított felelősségbiztosító folytatja le, a szövetség pedig az úgynevezett regressz eljárás keretében hajtja be a kérdéses összeget a károkozón. Tavaly a MABISZ Ügyfélszolgálatához 818, idén eddig 562 biztosítással nem rendelkező károkozó ügyében érkezett megkeresés.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS