Az utolsó napokra hagyjuk az utasbiztosítás megkötését

2023. 09. 07., 10:22

Végig vezetve hatalmas fölénnyel nyerte az egész nyarat Horvátország a magyarok körében a legnépszerűbb úti célok között. Az olasz és görög tengerpartot is sokan választották, az utazók zöme Európán belül ment nyaralni, majdnem felük valamelyik szomszédos országba – derül ki a Bank360.hu utasbiztosítást kötők adatai alapján készült összesítéséből. A statisztika szerint a biztosításkötést jellemzően az utolsó napokra hagyjuk, de ezt már könnyen meg is tehetjük.

A Bank360.hu oldalán június és szeptember között megkötött utasbiztosítások alapján Horvátországot a külföldre utazók 33 százaléka választotta idén a nyári hónapokban, vagyis többen utaztak ide, mint a második és a harmadik legnépszerűbb országokba összesen. A második helyen az egész évben népszerű Olaszország végzett 14 százalékkal, a harmadikon pedig Görögország, 9 százalékkal.

A nyár tengerparti bajnokait a negyedik helyen Ausztria követi, majd egy újabb főleg tengeri úti cél, Spanyolország következik az ötödik helyen. A legnépszerűbb Európán kívüli ország az Amerikai Egyesült Államok volt, de az első húszba nem fért be. Ezekbe az államokba az elmúlt három hónapban biztosítást kötők 87 százaléka utazott.

Kétharmad a tengerpartra vágyott

Az utazók közel kétharmada (65 százalék) tengerparti nyaralásra kötött biztosítást. A városnézést 25 százalék választotta programként, a fennmaradó 10 százalék pedig megoszlott az üzleti útra induló és az extrém sportolók között.

A nyári hónapokban a többség autóval utazott, 55 százalék így közelítette meg az úticélt. Figyelembe véve, hogy az utazók 46 százaléka valamelyik szomszédos országba ment, ez az arány érthető. Repülővel az utasbiztosítást kötők 32 százaléka utazott, vonattal vagy busszal 10 százalék, motorral pedig 2 százalék vágott neki az útnak.

Párban és egyedül utazunk legtöbben

A legtöbb utasbiztosítást egy vagy két főre kötötték meg az utazók: 35 százaléknak a kötvénye két főre szólt, 25 százalék viszont egyedüli utasként szerződött. Három vagy négy főre összesen az utasbiztosítások 33 százaléka szólt.

A legtöbb biztosítást több mint egy hétre, nyolc napra kötötték meg, ez minden ötödik kötvényre igaz volt a nyári hónapokban. Ennél rövidebb, ötnapos utakra az utazók 14 százaléka szerződött. A rövidebb, egy-két napos utazásokra az elmúlt három hónapban mindössze 5 százalék kötött utasbiztosítást. Az utazók többsége (51 százaléka) legalább hét napos utazásra kötött szerződést.

Nem kapkodják el

A biztosítás megkötése és az elutazás időpontja között átlagosan 4,5 nap telt el a nyári hónapokban, vagyis a többség az utolsó napokra hagyta a biztosítás megkötését. Egy nappal az utazás előtt az utazók 34 százaléka intézte el a szerződést, 18 százalékuk pedig az utazás előtt közvetlenül, már az indulás napján. Összességében háromból két biztosítást legfeljebb két nappal az elutazás előtt kötöttek meg az utazók a Bank360.hu oldalán.

Akár 150 ezer forintot is megér a biztonság

A legdrágább biztosítást csaknem 180 ezer forintért több személyre nevére kötötték egy extrém sportolási célú, tíz napos dél-afrikai utazásra. Az Amerikai Egyesült Államokba számos százezer forint feletti szerződés jött létre, ezek több hetes vagy hónapos, fele-fele arányban üzleti vagy városnézős utazások.

A legolcsóbb biztosításokat 599 forintért egynapos ausztriai utakra igényelték buszos vagy vonatos közlekedéssel. Az utasbiztosítások átlagos díja 12 074 forint, az egy főre eső napidíj pedig 740 forint volt.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 09., 18:20
Kiválóan teljesített a Széchenyi Kártya Program 2025 első félévében, a programban részt vevő bankok 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be 264,7 milliárd forint összegben – számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.
2025-07-10 17:10:00
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS