Megvan a megállapodás a minimálbérről

2021. 11. 03., 19:08

Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án, Budapesten; a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól

A közlemény szerint a gazdasági növekedés eredményeiből még nagyobb mértékben részesülhetnek a magyar családok, a lépéssel a kötelező legkisebb kereset 2022-től felülmúlja az átlagbér 2010-es szintjét. A foglalkoztatók megfelelő ellentételezését éves szinten több mint 660 milliárd forint összértékű adócsökkentés szolgálhatja, a megtakarítást a hazai vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatják.

Az elmúlt évtized elejéhez képest jóval több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér összege. A munkahelyeket és a fizetéseket a vírusválságban is sikerült megvédeni, a magyar gazdaság a legjobban teljesítők közé tartozik Európában. Jelentős az igény a legkisebb keresetek további növelésére, a nemzeti konzultáció válaszadóinak 94 százaléka támogatta a minimálbér 200 ezer forintra emelésének tervét.

A megállapodás-tervezet szerint a kormány a mindenkori termelékenység, versenyképesség és gazdasági növekedés függvényében, a költségvetés teherbíró-képességére tekintettel folytatja az élőmunka közterheinek visszaszorítását.

A felek ajánlásként fogalmaznák meg, hogy a versenyszférában is tovább emelkedjen a bérek reálértéke 2022-ben. Minden vállalkozást üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelő reálbéremelésre ösztönöznek azzal, hogy az adócsökkentésekből származó megtakarításokat erre fordítsák.

A szociális partnerek a napokban véglegesítik a megállapodás-tervezetet. A jövő évi bérmegállapodást november közepéig aláírhatják – áll az ITM közleményében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 20., 14:40
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és exportképességének növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével.
2025. 05. 20., 10:20
Május 20-án éjfélig nyújtható be a személyijövedelemadó-bevallás, aki eddig nem nézte meg és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik – emlékeztetett az adóhivatal.
2025-05-19 19:40:00
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.
2025-05-19 14:50:00
A márciusi 2,5 százalék után 2025. áprilisban 2,4 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban; a magyar adatot, amely az év első két hónapjában a legmagasabb volt, márciusban a második legmagasabb volt, áprilisban a román és az észt ráta is megelőzte.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.