Szép kártya a boltban: itt a vége, fuss el véle!

2022. 07. 03., 12:35

Vége a találgatásoknak, hiszen csak az utolsó pillanatban, de az újabb rendeletmódosítás hiányával hivatalossá vált, hogy július másodikától kenyeret már nem lehet SZÉP-kártyával vásárolni az élelmiszerboltban, de például masszázsszalonban továbbra is beváltható. Csodálkozó vásárlóból nem lesz hiány a napokban az élelmiszerboltokban, az viszont kérdéses, vajon mennyivel több pénzt hoz ez a vendéglősök, szállodások konyhájára – írják a Blookkk.com szakértői.

Februártól július elsejéig élt az a lehetőség, hogy a SZÉP-kártyával (hivatalos nevén a Széchenyi pihenőkártyával) az élelmiszerboltokban lehetett étekféleségeket (hideg élelmiszert) vásárolni. Az akció zárása azzal vált hitelessé az utolsó pillanatban, hogy a vonatkozó rendelet nem módosult, újabb boltos beváltási lehetőséget jelentő határidő nem látott napvilágot meg.

Pontos összesített adat nem áll rendelkezésre arról, hogy végül mennyi forint csordogált így a boltosok kasszájába, de a kósza sajtóhírekből azért levonható annyi következtetés, hogy nem volt sikertelen ennek a vásárlási csatornának a megnyitása. A boltosoknak persze ki kellett fizetniük a szokásos elfogadóhelyi jutalékokat is, nem olyan keveset, aminek nyomán nagyobb súllyal könyvelhették el a bevételrovatban a reklámértéket a legkülönfélébb költségeik drágulása közepette. De ez is valami.

Most már csak az a kérdés, vajon mit szól ehhez a kedves vásárló. Sajtóhírek ugyan keringtek arról már napokkal korábban, hogy ez a vásárlási lehetőség megszűnik július elsejét követően, de hát a vásárlók már csak olyanok, hogy hiszik, ha látják. Így azzal lehet számolni, hogy csalódott vásárló lesz a boltokban, aki másodikát követően SZÉP-kártyával szeretne fizetni a kenyérért, tejért, húsért.

A kedves vásárló ugyanis nem a közlönyök bogarászásával tölti az idejét, így az marad hátra, hogy reménykedik a „hátha mégis” folytatásban, legrosszabb esetben pedig nem fogadják el a kártyáját a pénztárnál. Bár az is igaz, hogy például a legnagyobb SZÉP-kártya kibocsátó OTP már napokkal korábban jelezte honlapján ennek a vásárlási lehetőségnek a megszűnését, de azt végül nem tudni, hányan olvasták el ezt és egy sor más híradást.

És akkor most szalad a boltból a masszázsszalonba a kedves vásárló?

Akkor most többet, vagy sokkal költ majd a kedves vásárló SZÉP-kártyájával a turizmusban, vendéglátásban? Hát ez egyáltalán nem biztos. Egyes nagyon friss szállodás, vendéglős nyilatkozatok szerint például a csúcsot jelentő balatoni szezon sem úgy indult, ahogyan remélték, mivel sokan inkább külföldre mennek nyaralni.

Érthető, hogy februárban a vendéglátósok, szállodások, különféle pihenőszolgáltatást nyújtók nem örültek a kártyás boltos nyitásnak, tartva attól, hogy tőlük vesznek el piacot a boltosok. Ilyen a piac, nincs ebben semmi kivetni való. De hát azt is mindenkinek be kell látnia, hogy az első mindig a vásárló és a korábbi évek tapasztalatai szerint a különféle támogatott utalványos vásárlási lehetőségek versengésében a boltos élelmiszeres vásárlások voltak a legnépszerűbbek.

Ide tartozik az is, hogy a jelenlegi brutális drágulási hullám még nem futott fel a csúcsra, az csak ősszel várható. És például a nagy bajokat okozó aszály még hozhat újabb kellemetlen meglepetéseket az élelmiszerpiacon. A drágulás 20 százalék környékén jár, mind az élelmiszeres boltokban, mind a vendéglőkben az átlagot tekintve, és például az igazi nyári, strandolós csemegék, a fagyi, a lángos ára az egekben.

Így ma már egyáltalán nem biztos, hogy a kedves vásárló nyújtja majd a markát több Széchenyi Pihenőkártyáért a munkáltatójánál, hiszen számára a legfontosabb költekezési terület az élelmiszerbolt. Eddig csábította, hogy ott is be lehetett váltani a SZÉP-kártyát, de ha ott ugranak feljebb az árak, akkor kevesebb jut másra a családi kasszából, még a mostanság vaskosabb pénztárcákból is, például utazgatásra, vendéglőzésre is. Akkor viszont minek az a kártya. Így vélekedhet az is, aki külföldön nyaral, nem itthon. Munkaerőhiány közepette pedig válogathat a dolgozó legalább egy kicsit, milyen javadalmazásból kapjon többet, ha futja rá a munkáltatójának.

Egyébként korábban is maradtak elköltetlen pénzek a SZÉP-kártyás számlákon, így gyanítható, hogy megint lesz ilyen. Az élelmiszeres beváltási lehetőség ugyanis azért megmozgatta az elfekvő Szép kártyás pénzeket is.

Igaz ugyanakkor az is, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben megugorhatott volna a hazai turizmus népszerűsége a külföldi nyaralási lehetőségekkel szemben, részben a gyenge forint miatt. Így némi hozadéka lehetne a boltos SZÉP-kártyás vásárlási lehetőség lezárásának a turizmusban, ezzel számoltunk mi is az első megközelítésben. De hát éppen a szállodások, vendéglősök cáfolták, hogy nem egészen úgy alakul a csúcsszezon, ahogy szerették volna.

A turizmusban, vendéglátásban egyébként a boltos világgal szemben nem az év vége, hanem éppen a július, augusztus, tehát a nyári időszak a csúcs és nagyobb részt a Balaton, valamint a többi kiemelt üdülőhely és azok környéke a legzsúfoltabb vendégekkel. Tehát számukra döntő lehetne a boltos SZÉP-kártyás vásárlás lezárása júliustól. De az kérdéses nagyon is, mennyi lesz ennek a tiszta hozadéka számukra.

A SZÉP-kártya vagy bármilyen más támogatás mindig valamilyen gazdaságpolitikai célt szolgál. A SZÉP-kártyát az Erzsébet-utalvány rendszerét követően némi szünetet közbe ékelve egy szűkebb terület támogatására alakították ki, ez igaz. A kérdés csak az lehet mindezek után, hogy a kedves vásárlónak mire van leginkább szüksége.

Főleg azután, hogy egyes kormányzati sejtetések alapján nehéz időszak jön. De hát tartalmát tekintve éppen ez volt az az indok, amivel a boltos Szép kártyás vásárlási lehetőséget megnyitották februárban. És a mindennapi kenyerünk megvásárlásánál nehéz fontosabbat találni ma is, minél nehezebbek a gazdasági körülmények, annál kevésbé. Egy adag boltos Szép kártyás vásárlást nyugodtan meg lehetett volna tartani, nem ezen múlna a vendéglősök, szállodások üzletmenete, ami kétségtelenül nehéz maradt erre a nyárra is.

Persze, jöhetnek még meglepetések.

Blokkk.com

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS