Több mint 73 ezren kérték a NAV-tól szja-tervezetük postázását

2025. 05. 02., 05:30

A napokban kapják meg szja-bevallási tervezetüket, akik SMS-ben kérték a NAV-tól postázást. Évről évre csökken az adóügyeiket papíralapon intézők száma: míg 2017-ben 742 ezren, addig idén 73 ezren választották az offline módot.

A postai csomag tartalmaz egy rövid, személyre szabott tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (24EGYSZA) és egy válaszborítékot, amelyben ingyen vissza is küldhető a nyilatkozat. Aki rendben találja a tervezetében foglaltakat, nincs visszajáró vagy befizetendő adója, annak nem kell feltétlenül visszaküldenie a dokumentumot, május 20-ai hatállyal automatikusan bevallássá válik – emlékeztet az adóhivatal közleménye. Fontos azonban, hogy aki fel szeretné ajánlani adója 1+1 százalékát, az a civil szervezetnek szánt nyilatkozatát mindenképp küldje vissza, az egyházit csak akkor szükséges, ha nincs korábban tett érvényes nyilatkozata, vagy változtatni szeretne rajta.  A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló nyilatkozatot ugyanis a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza.

Ha a postán kiküldött tervezetmódosítására, kiegészítésére van szükség, azt a papíralapú tervezeten nem lehet elvégezni, de a bevallási kötelezettség teljesítésére ebben az esetben is több lehetőség kínálkozik. A tervezet adatainak segítségével beadható egy önálló 24SZJA bevallás, de célszerű inkább az Ügyfélkapu+- vagy a DÁP-regisztrációt választani, amelyet követően az adatok már online is módosíthatóak. 

A tervezet postázását március 17-ig az elektronikus elérhetőséggel nem rendelkezők többféle módon (webűrlapon, telefonon, levélben vagy a NAV ügyfélszolgálatain) is kérhették, ezek közül idén is az SMS vezette a népszerűségi listát; a kérelmezők több mint 70 százaléka választotta ezt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 14., 10:10
Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már – írja a Bank360.hu.
2025. 05. 14., 10:40
Az első negyedévben 4,4 százalékkal csökkent éves szinten az ipari termelés volumene, márciusban – a munkanapok számát figyelembe véve – 5,4 százalékos volt a visszaesés. A KSH közzétette a részletes márciusi adatsort.
2025. 05. 14., 15:05
A NAV egy olyan Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szervezett elkövetői kör tevékenységét leplezte le, amely fiktív cégeken keresztül próbált meg magánszemélyeket több száz millió forint otthonfelújítási támogatáshoz juttatni. Az összesen 600 millió forintot is meghaladó csalást – még kísérleti fázisban – megakadályozták a pénzügyi nyomozók.
2025-05-14 16:20:00
Az Országgyűlés által elfogadott és a napokban kihirdetett törvénymódosítások nemcsak azt rögzítik, hogy minden településen legyen bankjegykiadó automata, hanem azt is biztosítják, hogy a bankautomatákból egyszerre kivehető maximális összeget ne lehessen 150 ezer forintnál alacsonyabb értékhatárban korlátozni.
2025-05-13 22:25:00
Egyre jellemzőbb, hogy az általános célú, nagy AI-modellekről inkább a kisebb, speciálisan egy-egy feladatra szabott rendszerek felé fordul a céges felhasználók figyelme. Ezt a változást a hatékonyság, a költségoptimalizálás és a gyakorlati alkalmazhatóság iránti igény hajtja.
2025-05-13 17:40:00
Mindhárom ingatlantípus esetében tartja vezető pozícióját Szeged. A település nem csak az adásvételek számában első, de az átlagos négyzetméterár is itt a legmagasabb – derült ki az Otthon Centrum dél-alföldi régiót összegző adataiból. Országos szinten továbbra is itt bonyolítják le a második legtöbb adásvételt.

  Rovathírek: HIPA

Magyarország nem külső szemlélője, hanem aktív szereplője az autóipar világban zajló átalakulásának, a szektor jövője hosszú távon biztosított – mondta Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a HIPA május 13-i járműipari konferenciáján.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS