A harmadik negyedévben új rekordot ért el a Duna House csoport Lengyelországban és a cégcsoport egészét tekintve is: míg tavaly július-szeptemberben az ingatlanközvetítési szegmensben a cégcsoport teljes hálózati jutalékbevétele 2,6 milliárd forint volt, az idén elérte a 2,9 milliárd forintot; a lengyel piac idén a bevételek 21 százalékát adta.
A csoport tájékoztatása szerint Magyarországon a lakóingatlan piac a tavalyi szinteken kezdte az évet, majd jelentős, március utolsó hetében például 67 százalékos esést követően, május végén már a tavalyi szintre emelkedtek az eladások.
A csoport franchise ingatlanközvetítői hálózata a harmadik negyedévben összesen 2,2 milliárd forintos jutalékvolument elérve már 7 százalékos növekedésről számolt be 2019. harmadik negyedévéhez képest. S bár a saját irodák ingatlanközvetítési volumene 20 százalékkal még elmaradt a tavalyi év harmadik negyedévétől, de meghaladta az idei első és második negyedévi volument. A hitelezés újra magára talált és közelíti a korábbi szinteket – közölték.
A tájékoztatás szerint Lengyelországban az ingatlanközvetítési volumene kisebb mértékben csökkent, mint Magyarországon: az év harmadik negyedévében tapasztalható visszapattanáson túl új csúcsot értek el a lengyel franchise hálózat jutalékbevételei, 25 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi szinteket. A lengyel saját irodák teljesítménye is visszaugrott a 2019. harmadik negyedévi szintre.
A hitelezésben az Alex T. Great felvásárlása következtében növekedett a cégcsoport, éves alapon 23 százalékkal bővült a közvetített hitelek folyósított szerződéses összege, ugyanakkor a megelőző negyedévekhez képest még csökkenés volt tapasztalható.
A csoport az idei harmadik negyedévben 61,6 milliárd forint hitelt közvetített, szemben a tavalyi 54,5 milliárd forinttal, az összeg mintegy kétharmadát a lengyel piac teszi ki. (MTI)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.