Korrupcióval vádolnak egy vezető beosztású NAV-ost

2021. 09. 07., 17:15

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét, köztük egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál vezető beosztásban dolgozó ember ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, az egyik vádlott az APEH-nél adóellenőrként, később a NAV-nál különböző beosztásokban – 2018-ig egy regionális bűnügyi igazgatóságon osztályvezetőként – közszolgálati jogviszonyban állt, míg a többi vádlott cégek ügyvezetői voltak.

A vádirat szerint a két vádlott egy harmadik társukkal 2017 környékén abban állapodott meg, hogy a könyvelési szolgáltatást nyújtó céggel kapcsolatban álló vállalkozóknak pénzért felajánlják, hogy a NAV-nál indult és őket érintő eljárásokról adatokat szolgáltatnak és szükség esetén azokat számukra kedvezően befolyásolják.

A megállapodásról később egy újabb személy is tudomást szerzett, és később ezen vádlott is vállalta – további, az eljárás során ismeretlenül maradt vállalkozók irányába – a korrupciós kapcsolatrendszerben a közvetítői tevékenységet.

A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeznek, közülük többen beismerő vallomást tettek, hivatali jogviszonya a korábbi osztályvezetőnek már nem áll fenn.

A vádiratában a főügyészség – egyebek mellett – arra tett indítványt, hogy a bíróság ítéljen öt vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, és rendeljen el vagyonelkobzást (többnyire milliós nagyságrendben) azon terheltek esetében, akik a bűncselekmények elkövetésével gazdagodtak.

A nyomozó főügyészség az ügyben tartott kutatások során az okiratokon, adathordozókon, készpénzen kívül engedély nélkül tartott lőfegyvert, lőszereket és egy hangtompítót is lefoglalt, amely bűncselekmény elkövetése miatt az egyik vádlottat időközben felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélték - áll a közleményben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 12., 14:20
„A gazdasági szereplők egyre tudatosabban alkalmazkodnak a működési költségekhez, a finanszírozási kihívásokhoz és a bizonytalan gazdasági környezethez. A kérdés, hogy 2025 második negyedéve meghozza-e a fordulatot, vagy egy tartósabb struktúraváltás előtt állunk.”
2025. 05. 12., 10:40
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS