Jól fogadta a kkv-szektor a Demján Sándor Programot

2025. 02. 10., 11:45

2024 során jelentős mértékben, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások a hazai kkv-k vezetőinek körében – derült ki a K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adataiból.

Láthatóan jól fogadta a hazai kkv szektor azokat az intézkedéseket, amelyeket a helyzetük megkönnyítésére hozott a kormány. A kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetéről képet adó K&H kkv bizalmi index kutatás vizsgálja a cégvezetők várakozásait a kormányzati intézkedések vállalkozásbarát voltát illetően, és e tekintetben az elmúlt egy évben jelentős, 8 pontos javulás ment végbe, jelenleg mínusz 7 ponton áll. Ezzel a mutató visszatért a 2023. év végi szint környékére. A negatív tartomány ellenére azonban egy folyamatosan javuló tendencia rajzolódik ki, mivel 2024 első negyedévében még csak a mínusz 15 pontot érte el, azóta viszont emelkedett a mutató.

„Tavaly nyár közepén két olyan gazdaságélénkítő intézkedést is bejelentett a kormány, ami a kkv-k mindennapi működésének a megkönnyítését célozta, más egyéb gazdasági tényezők mellett ezek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a kkv-k vezetőinek jelentősen javuljanak a várakozásaik a kormányzati intézkedések megítélését érintően. Mindez bizakodásra ad okot, hogy a jövőben tovább folytatódhat az emelkedő tendencia és akár a pozitív tartományba is átfordulhat az intézkedések megítélése” – értékelte a kutatási eredményeket Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

2025 a lehetőségek éve lehet a kkv-k számára

Az idei évre hirdette meg a kormány a kkv szektort segítő Demján Sándor Programot, amelyben csak idén 1410 milliárd forintos keretet allokálnak a kisvállalkozások ösztönzésére. Emellett pedig új, maximum 3,5 százalékos kamatú kedvezményes hitelekkel is segítik őket a Széchenyi kártya program keretén belül, továbbá fókuszba helyezik az export ösztönzését, a digitalizáció támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését is.

„A digitalizáció rendkívül fontos lépés a kkv-k versenyképességének megőrzése érdekében, a saját korábbi kutatási adataink is azt támasztják alá, hogy ez egy fontos fejlődési irány a cégvezetők fejében. A K&H-nál innovatív banki és finanszírozási szolgáltatásainkkal segítjük őket ezirányú terveik megvalósításában” – tette hozzá a szakember. 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.
2026-04-15 11:20:00
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.