A KAVOSZ Zrt. aktív közreműködésével, szoros összefogásban a hazai bankszektorral és a Kormányzattal 2025. március 1-jétől jelentősen csökkennek a Széchenyi Kártya Program MAX+ meghatározott konstrukcióinak kamatai az ezen időpontot követően megkötött szerződések esetén, tovább erősítve a magyar kis- és középvállalkozások támogatott finanszírozási lehetőségeit és azok kedvezményes feltételrendszerét.
A magyar bankszektor kiemelt küldetése a fenntartható gazdasági fejlődés biztosítása, amelyet stabil és átlátható piaci környezetben valósít meg. A kkv-k szerepe ebben kulcsfontosságú: az innováció, a munkahelyteremtés, a rugalmasság és a piaci rések betöltése által meghatározó elemei a magyar gazdaságnak. A Széchenyi Kártya Program éppen ezen vállalkozások finanszírozását segíti, biztosítva, hogy folyamatosan fejlődni és beruházni tudjanak.
A KAVOSZ Zrt. – a Széchenyi Kártya Program szakmai felügyeletét ellátó és annak konstrukcióihoz a vállalkozások részére a támogatást biztosító Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából – évtizedek óta kulcsszerepet játszik a kkv-k finanszírozásának támogatásában, a szaktárcával, valamint a finanszírozó bankokkal, lízing cégekkel és garantőrintézményekkel (Garantiqa Hitelgarancia Zrt., Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány) közös rendszerben biztosítja, hogy a Program konstrukciói a vállalkozások széles köre számára elérhetőek legyenek. Most pedig egy újabb jelentős vállalást tesz annak érdekében, hogy a kkv-k még kedvezőbb feltételek mellett vehessenek fel hiteleket, illetve juthassanak lízingkonstrukció keretében további kedvező forrásokhoz.
2024. november 1-jétől már a Demján Sándor Program részeként a beruházási típusú konstrukciók kamata a Széchenyi Kártya Program MAX+ portfóliójában 5 százalékról 3,5 százalékra csökkent, a mostani intézkedés ezt a kedvezményt növeli tovább azzal, hogy a mostani 0,5 százalékos kamatcsökkentés a fix kamatozású szabad felhasználású hitelekre (Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, Likviditási hitel) is kiterjesztésre kerül.
A kormányzati céloknak megfelelően a Széchenyi Kártya Program hitelei és lízingkonstrukciója továbbra is kiemelt szerepet kapnak a hazai kkv-k finanszírozásában.
A Széchenyi Kártya Program fent említett fix kamatozású konstrukciói keretében 2025. március 1-je után megkötött új szerződések esetén az ügyféloldali díjak egységesen 0,5 százalékkal csökkennek, amelyet a KAVOSZ Zrt. 0,1 százalékos, a bankszektor pedig 0,4 százalékos tehervállalással tesz lehetővé. Kivételt képeznek ez alól a már jelenleg is kiemelkedően kedvező kamatozású „ZÖLD” alkonstrukciójú beruházási hitelek, amelyek továbbra is évi 1,5 százalékos nettó kamatszinten érhetőek el a vállalkozások számára.
A Széchenyi Kártya Program még kedvezményesebb hitelei lehetőséget adnak a magyar vállalkozásoknak arra, hogy termelésüket fokozzák, fejlesszék technológiájukat és csökkentsék energiaköltségeiket. „A KAVOSZ Zrt. és a bankszektor közös fellépése újabb lendületet adhat a magyar kkv-knak, akik ezzel a többletforrással bővíthetik tevékenységüket, fejleszthetik eszközállományukat és hozzájárulhatnak a gazdaság egészének növekedéséhez. Ez egy olyan lehetőség, amely nemcsak a vállalkozások, hanem az egész magyar társadalom javát is szolgálja” – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A KAVOSZ Zrt. továbbra is elhivatottan dolgozik azon, hogy a hazai kkv-k minél kedvezőbb feltételek mellett jussanak támogatott finanszírozáshoz, elősegítve ezzel a magyar gazdaság stabil növekedéséhez.
További részletek: kavosz.hu.
A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.