Így támogatja egymást startup és nagyvállalat

2022. 05. 11., 20:33

A friss ötlet, agilitás és az innovációban testet öltő tudás társul a sokévtizedes szakértelemmel, tapasztalattal, technológiai háttérrel, értékesítési kompetenciákkal, partneri hálózattal és erős pénzügyi háttérrel. Így támogatja egymást startup és nagyvállalat, amely együttműködésére egyre több a példa itthon és a nagyvilágban. Az idei Startup Safari konferencián vállalatvezetők, startupok, befektetők készítettek látleletet a magyarországi startup ökoszisztémáról.

A régiónk minden országa több startup unikornist – vagyis olyan induló vállalkozást, amelynek értéke meghaladja az egy milliárd dollárt – tudott felmutatni az elmúlt években, Magyarországról egy startup, a SEON került ennek az értékelésnek a közelébe. Többek között ez is elhangzott a Startup Safari konferencián, a magyarországi startup világ legnagyobb seregszemléjén.

Az előadók és a panelbeszélgetések résztvevői egyfelől számba vették az elmúlt évek sikertörténeteit, másfelől igyekeztek választ adni arra is, hogy miért nem tudott a hazai startup szcéna több, a nemzetközi színtéren is kiemelkedő teljesítményt elérő vállalkozást felmutatni az elmúlt években. A régiónk ugyanis nagyot ment az elmúlt időszakban: 2015-ben még csak 6 unikornis emelkedett ki innen, ma már 37 ilyen cég van Közép-Kelet-Európában.

A „Hypergrowth by Microsoft” témakörben megszólaló elődók közül Myladie Stoumbou, a Microsoft kelet-közép-európai partnerkapcsolatokért felelős vezetője azt emelte ki, hogy mind az olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft, mind pedig a startupok nyerhetnek azzal, ha együttműködnek egymással.

Az elmúlt évek gazdasági krízisei azt mutatták meg, hogy azok a vállalkozások az igazán életképesek, amelyek egy nagyobb ökoszisztéma védőernyője alatt, annak részeként tevékenykednek és a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásaikat még válság idején sem fogják vissza – mondta a Microsoft Görögországból, online bejelentkező regionális vezetője. Myladie Stoumbou szerint a startupok azért választják egyre nagyobb számban a nagyvállalatokkal való együttműködés különböző formáit, mert ez növeli a versenyképességüket, pénzügyi forrásokhoz és új piacokhoz juttatja őket, ez pedig jelentősen mérsékli a kockázataikat, amelyeket így megoszthatnak egy stabil lábakon álló multival. Az ilyen partnerségre hozta fel jó példaként a szakember a Pfizer és a Biontech együttműködését a vakcinafejlesztésben.

Szabó Péter, a Microsoft partnerfejlesztési igazgatója Weiszbart Zsolttal, a Day One Capital, kockázatitőke befektető munkatársával és Jared Schrieber befektető- startuperrel, az InfoScout alapítójával és vezetőjével vitatta meg a hazai startup világ aktuális kihívásait. Ő többek között arra mutatott rá, hogy azok a vállalkozások válhatnak jó eséllyel unikornissá, amelyek már az indulásukkor megkockáztatják a belépést a nemzetközi piacokra.

A magyar startupok lelkesek, ambiciózusak, tele vannak tudással és jó ötletekkel, még a befektetéseket kereső tőke sem hiányzik a hazai piacról. Gyakran az ügyfélszerzésben, a piacra jutásban szembesülnek leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal. Ezekhez nyújthat értékes segítséget nekik a világ egyik legnagyobb értékesítési csapatával és világszerte népszerű értékesítési platformjával rendelkező Microsoft – mondta Szabó Péter a panelbeszélgetésen.

A konferencián elhangzott: a Microsoft Marketplace havi aktív vásárlóinak száma tavaly elérte a 4 milliót. Több mint 90 ezer felhőalapú megoldásokat kínáló szolgáltató van jelen ezen az értékesítési platformon, ahol jelenleg több mint 30 ezer applikáció és szolgáltatás érhető el.

Jared Schrieber szerint az ambiciózus célkitűzések fontosak, de ezeknek mindig a valóság talaján kell maradniuk. Sokszor irreális tervekkel találkozom a magyar startupok vezetőivel beszélgetve. Ahhoz, hogy jó benyomást keltsenek a befektetőkben, a startupoknak átlátható, megalapozott pénzügyi tervekkel kell rendelkezniük – mondta a szakember. Hozzátette: Magyarországon a startupoknak meg kell birkózniuk a bürokráciával is, amely mind a vállalkozásalapítást, mind a hitelezést megnehezíti. Szerinte, ezeket a problémákat mihamarabb orvosolni kell.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS