Idén 200 ezer tonna görögdinnyére számítanak a magyar gazdák

2019. 05. 09., 14:00

Az Agrárkamara most alakult munkacsoportja támogatja a dinnyefogyasztást ösztönző idei kampányt.

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete még 2018-ban kötött együttműködési megállapodást a magyar dinnye piaci pozícióinak javítása érdekében. A kapcsolat újabb eredményeként május 7-én a kamara kertészeti és beszállítóipari osztályán belül megalakult a dinnye munkacsoport, amely vezetőjének Horváth Bélát választották meg a tagok.

A munkacsoport meghatározta a következő időszak legfontosabb feladatait, céljait. Mivel a termelők kedvezően fogadták a kamara tavaly ősszel lebonyolított, a dinnyetermesztés modernizációjáról szóló tájékoztató sorozatát és igény mutatkozott a folytatásra, ezért a testület részt vesz az idei fórumok előkészítésében.

Ugyancsak a modernizáció érdekében felmérik a fedett termelő területek növelésére vonatkozó szándékot, a jelenlegi és az alternatív értékesítési csatornákat, valamint a csomagolásfejlesztési elképzeléseket, igényeket.

Mivel az elmúlt évek fogyasztásösztönző kampányai eredményeként erősödött a dinnye (görög- és sárgadinnye egyaránt) belföldi piaci helyzete, ezért a munkacsoport támogatja, hogy a NAK és az Agrármarketing Centrum 2019-ben is folytassa dinnyepromóciós kampányát.

A tavalyi spanyolországi szakmai tanulmányút után a kamara május folyamán Észak-Olaszországba szervez hasonló látogatást; a munkacsoport egyetértett a további, tapasztalatszerzési célú utak lebonyolításával is.

A tanácskozáson a résztvevők áttekintették a fő dinnyetermő-területek (Békés, Heves-Jászság, Baranya, Tolna-Fejér, Szabolcs-Szatmár régió) tavalyi terméseredményeiről és az idei várakozásokról szóló előzetes jelentést.

2018-ban görögdinnyét 4844 hektáron termeltek, a betakarított mennyiség 158 655 tonna volt. Idén hasonló termőterületen a tavalyinál nagyobb termés várható, ami elérheti a 200 ezer tonnát. Tavaly sárgadinnyét 512 hektáron állítottak elő, a betakarított mennyiség összesen 10240 tonna volt. A sárgadinnye idei termőterülete is hasonlóan alakul, de a múlt évinél gazdagabb termés várható.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS