Hőtérkép készült a magyar vidéki régiók fejlettségi szintjéről

2019. 09. 26., 15:30

Nemzetközileg is teljesen újszerű, adatelemzésen alapuló kutatással vizsgálta meg a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK-FTI) a magyar vidéki járások életképességét. A KRAFT-index rangsora alapján a Dunakeszi járás a legfejlettebb és legnagyobb fejlődési potenciállal bíró magyar kistérség, amelyet a Balatonfüredi és Budakeszi járások követnek a speciális ranglistán.

A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK-FTI) nemzetközi szinten is újszerű, adatelemzésen alapuló tudományos módszerrel vizsgálta meg, hogy mennyire életképesek az egyes magyar vidéki kistérségek. A KRAFT-index névre keresztelt kutatás célja, hogy feltérképezze az egyes régiók fejlettségi állapotát és jövőbeli fejlődési potenciálját gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben.

A kutatás során az iASK-FTI munkatársai összesen húsz különböző szempontot vettek figyelembe egy-egy járás vizsgálatakor. (Szemben például az Eurostat régiókat vizsgáló fejlettségi mutatójával, mely kizárólag az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson mért GDP-t figyeli).

A módszertan alapját összetett számítás képezi, amely többek között a Központi Statisztikai Hivatal elérhető adatain alapul. A vizsgálat így egyebek mellett kiterjedt az ezer lakosra jutó regisztrált kkv-k számára, az ezer lakosra vetített álláskeresők számára, az adózók arányára, de vizsgálta például a televízió előfizetők arányát, a kulturális rendezvényen résztvevők számát, vagy az ezer lakosra vetített összes zöldterület méretét is.

A KRAFT-index kiemelt célja, hogy rámutasson az egyes kistérségek erősségeire, illetve gyengeségeire, iránytűt biztosítva a jövőben megvalósuló különböző célzott vidékfejlesztési programok számára.

TOP 10 magyar kistérség: a Dunakeszi járás az élen

A különböző mutatók összesítésével a KRAFT-index egy összpontszámot ad ki, mely alapján a hazai kistérségeket életképességük alapján rangsorolni lehet. Az iASK-FTI kutatása szerint ebben a tekintetben a Dunakeszi járás áll az élen, amelyet a Balatonfüredi és a Budakeszi járás követ az életképességi rangsorban. Helyet kapott még a top tízben a Veszprémi, az Érdi, a Balatonalmádi, a Gárdonyi, a Szigetszentmiklósi, a Pilisvörösvári és Váci járás is.

A járások vizsgálata – és nemcsak az egyes településeké – azért is különösen fontos, mert a KRAFT koncepció (Kreatív városok-fenntartható vidék) szerint a fejlesztések és beruházások akkor lesznek igazán sikeresek, ha nem egy településben, városban, hanem nagyobb területi egységekben gondolkodunk. Így több város az őket körülvevő térség egyéb településeivel közösen, az ottani gazdasági, önkormányzati és tudományos szereplők mindegyikének közreműködésével tud hatékonyan együttműködni.

„Minden régióban – még az elmaradottakban is – vannak olyan települések, amelyek a jó példát, a fejlődés magját jelenthetik. Bennük megvan a potenciál, az innovációs képesség, illetve jelen van a kulturális és társadalmi tőke, ami elengedhetetlen a fellendüléshez. Ezekre a „magokra” lehet és kell is építeni, ennek megfelelően lenne érdemes véleményünk szerint kialakítani a vidékfejlesztési programok szakmai tartalmát. Biztosak vagyunk benne, hogy ha megtaláljuk ezeket a magtelepüléseket, és ki is használjuk őket, igazi sikertörténeteket lehet a vidéki kistérségekben megvalósítani, ami az egész ország gazdasági és társadalmi fejlődésére is nagy hatással lesz” – hangsúlyozza Miszlivetz Ferenc, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója.

A KRAFT-index az emberközpontú, fenntartható társadalom fejlesztését támogatja, így olyan adatokat, információkat is figyelembe veszünk, amelyeket korábban puha szempontoknak, kevésbé fajsúlyos tényezőknek tartottak. A kutatási és innovációs eredmények alapján úgy véljük, ezek az emberi értékekhez és széles értelemben a kultúrához is kapcsolódó adatsorok hasonló jelentőséggel bírnak egy fenntartható, életképes társadalom felépítésében, mint a hagyományosabb gazdasági tényezők” – fogalmazott Lantos Zoltán, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének kutatója, a KRAFT program vezetője.

Nemzetközi szintérre is kilép a vizsgálat

Az iASK-FTI folytatja a KRAFT-index vizsgálatot Magyarországon, hiszen újabb adatgyűjtések és kvantitatív, kérdőíves felmérések indulnak, melyekből további egyéni adatsorokat kapnak majd a kutatók. Ezek segítségével várhatóan jövő tavasszal egy még pontosabb életképességi térképet lehet majd összeállítani.

A KRAFT módszertan iránt külföldön is nagy érdeklődés mutatkozik. El is indult már egy hazánkon kívül hét európai országot – Finnországot, Hollandiát, Horvátországot, Írországot, Lettországot, Olaszországot és Romániát is érintő határokon átívelő gigaprojekt, melynek eredményeként további európai kistérségek életképességi mutatója kerül meghatározásra.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-06 12:25:00
A megyei jogú városokban is hasonló mértékben drágultak az ingatlanok, mint Budapesten, de vidéken még így is jóval olcsóbban lehet lakást vásárolni, mint a fővárosban. Az Otthon Centrum friss adatai szerint a vidéki nagyvárosokban is a panellakások drágultak a leginkább: az egy évvel ezelőttinél majdnem harmadával kerül többe egy négyzetméter. A vidéki városok közül Debrecen a legdrágább.

  Rovathírek: HIPA

Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS