Ennyit dolgoznak a szabadúszók Magyarországon

Bár sokszor halljuk, valójában az sem egyértelmű, hogy mit takar pontosan a szabadúszó fogalom. Nincs ugyanis pontos és univerzális meghatározás – ez derült ki többek között a BGE-n, a Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ által végzett, a hazai freelancereket vizsgáló kutatásából.

Lényeges eltérés van például a freelancer fogalom Egyesült Államokban és Európában elfogadott értelmezése között. Az amerikai freelancer lehet akár „képzetlen szabadúszó” is, az európai meghatározás viszont a szakmaiságra épül. Ami bizonyos, hogy különbséget kell tenni a védelemre szoruló, kiszolgáltatott önfoglalkoztatók, illetve az önmegvalósító, független (szabadúszó) szakemberek között.

A 2019-ben indított kutatás első eredményei szerint a mintába került szabadúszók magasan az átlagon felül képzettek. A kutatásban válaszadók csaknem 90 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, míg a teljes 20 év feletti magyar népesség esetében a diplomások aránya a KSH adatai alapján csupán 21,8 százalék. A kérdőívet kitöltők csaknem 95 százaléka legalább egy idegen nyelven beszél, csaknem minden második válaszadó pedig legalább két nyelvet is elsajátított.

Összehasonlításképpen, a magyarok között általában az egy idegen nyelvet beszélők aránya 28,6, a kettő vagy több nyelven beszélők aránya 13,8 százalék az Eurostat adatai szerint. A válaszadó szabadúszók túlnyomó többsége ráadásul akár jelentős erőfeszítéseket is tesz a folyamatos önfejlesztés érdekében, derül ki a kérdőíves kutatás és az elkészült interjúk eredményeiből. 

Az ügyfélelégedettség kiemelkedően fontos, hiszen a szabadúszók esetében a továbbajánlás minden más értékesítési csatornánál fontosabb. Így nem kérdés, hogy „szakmailag annyira jónak kell lenni, hogy ajánljanak. Merem állítani, hogy aki nem jó a szakmájában, az inkább alkalmazott lesz, mert szabadúszóként egyszer csak nem kap munkát” – fogalmazott a kutatás egyik interjúalanya.

„A mai napig emlékszem arra a pillanatra, ahogy utoljára kilépek a munkahelyem kapuján. Úgy éreztem, hogy innentől kezdve enyém a világ.”

Bár az önfoglalkoztatás nem minden esetben saját döntés eredménye, az ebbe a körbe tartozó szakemberek jellemzően mégsem más lehetőségek hiányában választják ezt a munkavállalási és életformát. Sokkal inkább azért, mert ez felel meg jobban az elvárásaiknak. Sokan nagyobb rugalmasságra, autonómiára és változatosságra, vagy akár nagyobb felelősségre vágynak, mint amit alkalmazottként megélhettek. Emellett azonosítható a hagyományos munkavállalói jogviszonyban szerzett rossz élmények kompenzálásának vágya is.

De a többség nem ugrik a „semmibe”. Jellemző az alkalmazottként való munka melletti lassú építkezés, míg létrejön egy olyan ügyfélkör, amire már egzisztenciát lehet alapozni. Ez annál is inkább fontos, mert a kutatás eredményei szerint a szabadúszók jellemzően több embert is eltartanak.

„Hogy az ember értékét az adja, hány órát tölt bent, a monitor mögött – nem éreztem motiválónak.”

A legfontosabb motivációk a munkában elérhető öröm, a személyes szabadság és célok elérése mellett az ügyfelekkel való partneri viszony. Az előzetesen várt és később megélt előnyök mellett azonban érzékelik a szabadúszó léttel járó felelősséget is. Aki ugyanis szabadúszó, amellett, hogy szabadabban dönthet a saját életéről, „maga lesz a brand”, amiért felelősséget kell vállalnia.

„A vágyak nem mindig egyeznek a valósággal. Több országban elvégzett felmérések is azt mutatják, hogy az önfoglalkoztatók a munkavállalókkal összehasonlítva többet dolgoznak, rosszabb a munkával kapcsolatos biztonságérzetük és magasabb a stressz szintjük. Rosszabb a kiégési mutatójuk, több konfliktusuk van a munka és a családi élet összeegyeztetésével, mint az alkalmazottaknak. Ugyanakkor a felmérések szerint az önfoglalkoztatók munkával (és általában az élettel) való elégedettsége jobb. A kutatók általános magyarázata szerint a paradoxon oka, hogy az önfoglalkoztatást azok választják, akiknek fontos a függetlenség és a rugalmasság, és ezek a tényezők kárpótolják őket a negatívumokért” – mondja Timár Gigi, a kutatást végző Budapest LAB igazgatója, a projekt vezetője.

„Heti öt napnál átlagosan többet dolgozom, de nem egy helyen.”

A kutatás első eredményei szerint ebben sem térnek el a megkérdezett hazai szabadúszók a külföldi trendektől. Az interjúalanyok többsége összességében többet dolgozik heti negyven óránál, sokak számára kifejezetten kihívás, hogy időnként kiszakadjanak a munkából. Ennek ellenére jellemzően fel sem merül bennük, hogy ismét alkalmazottként dolgozzanak.

A nagy erőfeszítéssel megszerzett szabadság kihasználásához is szükség van tudatosságra, és a munka-magánélet összeegyeztetésének nehézségei is megjelennek, ha másképp is, mint a teljes munkaidőben alkalmazottként dolgozóknál. Van, aki egy házasságot áldozott fel, hogy szabadúszó maradhasson, és többen számoltak be őszintén magánéleti nehézségekről, esetleges konfliktusokról. Szintén jól azonosítható a környezet gyakori ellenállása a szabadúszó életformával szemben, az elvárás a „normális munka”, és az alkalmazottként való karrierépítés iránt.

„Ülök a parton laptoppal és melózom. Nem kell lemondanom arról, hogy lássam, milyen ügyesen búvárkodik a gyerek, közben ugyanis tudok haladni a munkámmal is.”

A munka és a magánélet összeegyeztetése nem lehetetlen. A kutatásban megkérdezettek átlagosan közel 37 évesek, és sokan közülük családos emberek, vagy éppen gyermeküket egyedül nevelő szülők. Számukra a szabadúszás éppen, hogy megkönnyíti a szervezést. Úgy tűnik, a kiegyensúlyozottság alapja az, hogy a szabadságot, pihenésre szánt időt is tervezni kell, különben az könnyen elmarad.

Az önismeret fontossága is gyakran visszatérő motívum.  Ez jelent szakmai magabiztosságot, de azt is, hogy a sikeres szabadúszó karrierhez szükség van a saját határok, gyengeségek ismeretére is. Mivel a kereteket maguk szabják, önérdekük, hogy tisztában legyenek vele, mit tudnak, és mire vágynak.

„Olyan emberek vesznek körbe, akiknek semmit nem kell magyaráznom, mert ugyanolyan életük van, mint nekem.”

Hiába tűnhet úgy, a szabadúszás nem feltétlenül magányos műfaj. Bár az együttműködések formája eltér az egy cégben dolgozó munkatársaknál megszokottól, a közösség kiemelkedően fontos szerepet tölt be a freelancerek életében.

Sokan rendszeres összefogásban dolgoznak más területek szakértőivel, hogy nagyobb, komplexebb projekteket is el tudjanak vállalni. A közösség hangsúlyos terepe a szakmai fejlődésnek is, valamint lelki szempontból is fontos. Segít, hogy legyen kitől visszajelzést kérni, vagy éppen olyanokkal lehessen megosztani az élményeket és kihívásokat, akik hasonló cipőben járnak.