A pénzügyőrök Zala megyében az M70-es autópályán ellenőrizték azt az olasz járművet, amelynek rakterében papírdobozokba rejtve több mint négyezer, különféle márkajelzésű – Tommy Hilfiger, Giorgio Armani, Burberry, Dior, Gucci, Lancome stb. – parfümöt, cipőt, táskát és különféle ruhaneműt találtak.
Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi termék hamisítvány, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.
A mintegy 130 millió forint értékű árut lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak. (NAV)
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.