A Revolut és a Waze nyomdokaiba lépett a digitális ingatlaniroda

A Revolut és a Waze nyomdokaiba lépett a digitális ingatlaniroda
2021. 10. 27., 21:00

A világ legnagyobb technológiai rendezvényén vesz részt novemberben a Livlia, a magyar ingatlanközvetítő portál. A Web Summit nevű konferenciára szigorú, többlépcsős kiválasztási folyamat után lehet bejutni, ahol a három kategória közül magyar cég először került be a legnagyobb potenciállal rendelkező vállalkozások közé.

Európát, Dél-Kelet-Ázsiát és egész Észak-Amerikát is lefedi a Lisszabonban évente megrendezésre kerülő Web Summit, amit a világ legnagyobb technológiai rendezvényeként tartanak számon. Számos, ma már milliárd dolláros forgalmú cég nőtt globális sikersztorivá, miután abba a kategóriába lettek sorolva, ahová most a Livlia bekerült. Ilyen a Waze, az Uber, és a Revolut is.

Elon Musk és Mark Zuckerberg is előadott már a Web SummitonErcsey-Orbán Péter, a Livlia ügyvezető igazgatója arról beszélt, ez már önmagában hatalmas eredmény, mert ezen a szinten a kiválasztási folyamat hatványozottan szigorú, hiszen bevételi eredményekhez és a nemzetközi terjeszkedés potenciáljához kötött a részvétel.

„Információink szerint ebben a kategóriában magyar startup korábban soha nem szerepelt. Számunkra azért is kiemelten fontos ez a konferencia, mert hamarosan indul a cég nemzetközi terjeszkedése, így sokat számít, ha külföldön is megismerik a nevünket ezekben a körökben” – mondja Péter, aki az elmúlt 7 évben a Web Summit állandó résztvevője volt.

A rendezvényen olyan iparági szereplők tartottak már szakmai előadásokat, mint Mark Zuckerberg vagy Elon Musk, idén pedig előad többek között az Amazon technológiai igazgatója és a Microsoft alelnöke is. A konferencia fő fókuszában a technológiai fejlődés és a mindennapi problémákra megoldást kínáló vállalkozások állnak.

A LivliárólA Livlia.com Magyarországon elsőként digitalizálja az ingatlanközvetítést. Az általuk fejlesztett rendszerben minden adminisztratív és hirdetési folyamatot algoritmusok végeznek, így a tanácsadóiknak több ideje marad az ügyfelekkel foglalkozni. Minden, ami a folyamatban automatizálható és digitálisan lebonyolítható, azt a Livlia lefejlesztette, és egy igényes köntösbe csomagolva nyújtja át a felhasználók számára.

Az ügyfelek online követhetik nyomon, hogy milyen árstratégiát javasol számukra a Livlia rendszere, és azt is, hogy kik érdeklődnek az ingatlanuk iránt. Az automatizált működésnek köszönhetően a nagy ingatlanközvetítő hálózatok sikerdíjának kevesebb, mint a feléért végeznek ingatlanközvetítést.

Már külföldön is meglátták a lehetőséget a Livliában, mára ugyanis mindenki számára egyértelmű, hogy az ingatlanközvetítés is – ahogy sok más iparág – átültethető egy kényelmesebb (és lényegesen olcsóbb) online környezetbe.

A vezető fotón a Livlia vezérkara.

(Fotók: Livlia)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS