17 éves startupper diáklányt is jutalmaztak a Bálnában

2019. 03. 07., 17:00

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 8. és 9. Be Smart versenyének Női startupper különdíjazottjai szerdán vehették át az elismerést a Bálna rendezvényközpontban.

Budapest Nő címmel rendezett Budapesti Vállalkozásfejlesztési Fórumot a Startup Budapest Tavasz rendezvénysorozatának keretében a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) március 6-án a Bálnában.

Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese megnyitó beszédében elmondta, hogy a közelmúltban Budapest csaknem 30 európai város közül bejutott az 5 legjobb közé, és továbbra is versenyben van a Webit Fesztivál, Európa egyik legrangosabb webtechnológiai eseményének megrendezésére kiírt pályázatban.

Budapest az elmúlt hónapokban minden innovációval foglalkozó városlistán az élre tört. Fővárosunk tavaly elnyerte az unióban megszerezhető legrangosabb elismerést, a Startup Europe díjat a startupok számára legjobb közigazgatás kategóriában. Egy friss brit elemzés szerint Budapest Európában a legjobb város a startup vállalkozások indításához – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

A rendezvényen átadták a BVK 8. és 9. Be Smart versenyének Női startupper különdíjai. Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója négy díjazott, a BankZee, az e-Fásli, a Parashout és a Younicorn részére Platinum Mastercard bankkártyát ajándékozott.

Ez egy remek kezdeményezés, a sikeres női vállalkozások elismerése hozzájárul ahhoz, hogy a nők higgyenek magukban, és merjenek belevágni saját üzlet építésébe – nyilatkozta Győri Enikő. Magyarország madridi nagykövete bíztatásul hozzátette, hogy Spanyolországban a vállalkozók 45 százaléka nő. 

A BVK 8. és 9. Be Smart versenyének Női startupper különdíjazottjai:

BankZee

A BankZee egy B2B, white label családi bankolás megoldás pénzügyi intézetek számára, a Z-generációs ügyfeleket eléréséhez, márkalojalitás kialakítására, a pénzügyi tudatosság fejlesztésére.

E-Fásli

Az e-Fásli az első öntanuló terápiás eszköz, a feltalálója egy 17 éves középiskolás diáklány. Intelligens, személyre szabott kezelést biztosít szerver-oldali big data analízis segítségével.

Parashout

A Parashout új megközelítés a közösségi médiában, amely lokációhoz kötött üzenetküldési és fogadási funkciókat, valamint helyalapú hírforrást kínál a nemkívánatos „zaj” kiszűrése érdekében.

Younicorn

A Younicorn.io nemzetközi startup közösségi oldal startupoknak, befektetőknek és mindenkinek, akit ez a világ érdekel, olyan funciókkal ellátva, ami az egymással való kapcsolatfelvételt, kapcsolattartást segíti az érintettek  között.

Blue Colibri

A Blue Colibri egy modern belső kommunikációs és elköteleződést segítő mobil platform, amely elősegíti a vállalatoknak, hogy elkötelezettebbé tegyék a munkavállalóikat.

Cantwaiter

A Canwaiter mobil applikációjával megreformálja a vendéglátóipart, segítségével a vendéglátóhelyek hatékonyabbá tudják tenni az asztalszervizt, ezzel időt és pénzt spórolva egy munkaerő hiánnyal küszködő piacon.

Clickforwork

A Clickforwork online platform, alkalmi diákmunkák gyűjtőhelye.

UniPie

A UniPie olyan e-learning alkalmazás, amely az egyetemi könyvtárak funkcióit és életét ülteti át a virtuális térbe.

VR Pickpocket

Figyelemelterelés virtuális valóság segítségével, a gyógyszeres kezelés alternatívája fájdalomcsillapításra.

TMRW Life

A TMRW® Life okostelefon alkalmazások digitális szállodarendszert fognak össze, amely a vendégeket egyedi digitális élményben részesíti, emellett lehetőséget ad a szálláshelyeknek, hogy hatékonyabban dolgozzanak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS