„Pénz, de honnan?” – Ingyenes videókonferencia Fejér-, Komárom-Esztergom- és Veszprém-megyei kkv-döntéshozók számára

2020. 10. 21., 19:00

Nem kell helyszínre jönni, otthon is kényelmesen válogathat a kkv-mentő támogatott forrásokból. Csak regisztrálnia kell és jelszót kap a 7 napig megtekinthető konferencia követéséhez.

„A vírus okozta világválság miatt nagy gazdasági visszaesést élünk meg, melynek tovagyűrűző hatásaival még sokáig számolnunk kell. Addig is ki kell tartani, finanszírozni kell a működést, a talpra állást. A legolcsóbb megoldás erre a támogatott hitelprogramok, melyek beruházásra, forgóeszközre, likviditásfinaszírozásra és munkahely-megőrzésre egyaránt felvehetők. A krízisből leggyorsabban kilábalni általában csak gyors technológiaváltással lehet. A hazai vállalkozások 50 százaléka már úgy döntött, erre költi saját, illetve kölcsönforrásait. Nemsokára elindul a gazdaságvédelmi akcióterv harmadik szakasza is. 2022-ig a tervek szerint tovább öntik a gazdaságba a pénzt, melyből jut bőven a kkv-knak is” – írják a szervezők.

Mindenkinek van esélye arra, hogy eladósodás nélkül megússza a recessziót. Milyen források és finanszírozási segítségek maradtak még, számíthatunk-e új támogatási konstrukciókra?

„A konferencia előadói biztosan tudnak olyan finanszírozási megoldásokat mondani, amely az ön cégének is testhez álló. Várjuk a mikro- kis- és középvállalati döntéshozókat! Rengeteg pénzhez jutási lehetőséget osztunk meg, azonnal hasznosítható tanácsokkal, személyes konzultációs lehetőséggel.”

Részletes program és regisztráció itt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.
2024-02-24 12:10:00
A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD szegedi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat február 23-i autóátadó ünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS