Októberben lesz a 81. OMÉK Budapesten

Októberben lesz a 81. OMÉK Budapesten
2023. 05. 16., 19:39

Október 20. és 22. között rendezi meg immár 81. alkalommal az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt az agrártárca az Agrármarketing Centrummal közösen a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban – jelentette be Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

A gazdálkodók között a 60 és 69 év közöttiek adják az irányítók 27 százalékát, a statisztikai hivatal agrárcenzus adatai alapján folytatni kell a fiatal gazdálkodói kör kiemelt támogatását.

Farkas Sándor kiemelte, hogy a tárca a 2023-ban indult új közös agrárpolitikában kiemelten kezeli a generációváltás elősegítését, új eszköz lesz a gazdaságok átadásának támogatása, ennek jogszabályi alapjait megteremtette a januárban életbe lépett törvény is.

Az OMÉK célja, hogy a kiváló minőségű magyar élelmiszereket bemutassák, illetve, hogy a magyar agrártermékeknek mind belföldön, mind külföldön megfelelő felvevőpiaca legyen. Több száz négyzetméteren ismerkedhetnek meg a szakmai résztvevők a hazai vállalkozások külpiacra lépését, a magyar termékek nemzetközi színtéren való minél szélesebb megismertetését végző AMC tevékenységével.

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője elmondta: a magyar vidék, a magyar hagyomány egy szeletét mutatja be az OMÉK, amelyen az idén is lesz termelői vásár. A szakmai programban az agrárgépészet és az élelmiszeripar számos konferencián szerepel, emellett szakmai fórumot biztosítanak az ágazat szereplőinek, hogy az agrárgazdaság aktuális kérdéseit megvitassák. Az OMÉK fontos feladata, hogy hozzájáruljon a felnövekő korosztály ismeretanyagának bővítéséhez, ezért mintegy tízezer szakiskolást látnak vendégül és a szakácsiskolák főzőversenyét is megtartják.

Az őshonos udvarban látható lesz a Magyarországon tenyésztett állatfajok, -fajták és védett őshonos magyar haszonállatok sokasága, köztük a magyar szürke szarvasmarha, a kárpáti borzderes szarvasmarha, a magyar parlagi szamár, a kovásznai sárgafejű berke, a gyimesi racka juh is.

A szervezők reményei szerint az idén legalább ötvenezer ember látogat majd ki a háromnapos rendezvényre, azzal együtt, hogy az OMÉK költségvetése a gazdasági helyzet miatt alacsonyabb lesz. (MTI)

(Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS