Megnyílt az Ipar Napjai, a Mach-Tech és az Automotive Hungary ipari „szakkiállítás-csokor”

2022. 05. 10., 18:57

Május 10-én megnyílt és 13-áig tart nyitva az „Ipar Napjai” nemzetközi ipari, a „Mach-Tech” nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az „Automotive Hungary” nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

A kiállítások megnyitóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára megköszönte a vállalkozásoknak, hogy az elmúlt 2,5 évben partnerek voltak a koronavírus-járvány kezelésében, a válságban megtartották a munkavállalókat, a munkahelyeket, és nem halasztották el a beruházásaikat, aminek révén előnyhöz jutottak.

Az ITM államtitkára kiemelte: az orosz-ukrán háború veszélyt jelent a békére, a biztonságra, az energiaellátásra és a Magyarországon működő iparvállalatok ellátására az ellátási láncok széttöredezése miatt.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, a pandémia alatt elkészült a főváros régóta várt kongresszusi központja, megújult az összes pavilon és a főbejáratnál új fogadóépület épült. A kiállítók, látogatók elkezdtek visszatérni, ami az optimizmus jele. A most kiállítók tudják, hogy a jövő az alternatív hajtásoké, a hidrogéné, a robotizációé, az automatizációjé, a mesterséges intelligencia alapú döntéshozatalé - fogalmazott a Hungexpo vezérigazgatója. 

Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke szándéknyilatkozatot írt alá nagyvállalatok képviselőivel a hidrogén alapú teherszállítás és kapcsolódó töltőinfrastruktúra magyarországi fejlesztéséről.

A megnyitón átadták a Ipar Napjai-Mach-Tech Nagydíjakat. Nagydíjat kapott az Abraziv Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft., az Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH, a Losonczi Innovations Kft., a Metal Trading & Consulting Tanácsadó és Kereskedelmi Kft., a Pure Air Kft., a Trigo Precíziós Méréstechnika Kft., a Weidmüller Kereskedelmi Kft.

A kiállításon idén is megrendezik a X. Techtogether Automotive Hungary mérnökversenyt, amelyen az ország összes jelentős felsőfokú intézményének mérnökhallgatói mérik össze tudásukat. (MTI)

Programok

A kiállítást számos, a szakmai partnerek és kiállítók által szervezett, magas színvonalú program kíséri, melyek olyan témákat ölelnek fel, mutatnak be, olyan kérdésekre keresik a választ, mint az e-mobilitásban rejlő nehézségek, az akkumulátorgyártás, a hegesztéstechnika alapjai, a digitalizációban rejlő lehetőségek, polimerek újra hasznosítása, szemléletformálás, a munkavédelem jövője vagy a 3D nyomtatás. Bővebben a kiállítás programjairól itt olvashat.

Nagydíj

A hagyományokhoz híven 2022-ben is NAGYDÍJ elismerésben részesülnek a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt, legkiemelkedőbbnek tartott innovációk az ipari kiállítás-együttesen. A díjak átadására az ünnepélyes megnyitón kerül sor, május 10-én.

Résztvevők

Közel 400 kiállító várja a szakembereket. A résztvevők listája, valamint, hogy az adott cég fizikailag és/vagy online vesz-e részt a kiállításon, ezen a linken található.    

HUNGEXPO Applikáció

Töltse le Ön is a HUNGEXPO applikációt, melyben a regisztrációkor megadott e-mail címet használva, megtalálja kiállításaink részleteit, a látogatói információkat, programokat és a helyszíni tudnivalókat.
Bővebb információ és letöltés

Díjmentes megtekintés

Magyarország legnagyobb üzleti ipari találkozója díjmentesen várja a szakmai látogatókat, mind a helyszínen, mind az online térben. Ehhez mindössze egy rövid regisztrációra van szükség, melyet a kiállítások honlapjain lévő linkeken könnyen elvégezhet. (Hungexpo)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS