Már több mint nyolcvanan csatlakoztak a Modern gyárak éjszakájához

2023. 11. 07., 16:10

Már több mint 80 gyáregység csatlakozott a Modern gyárak éjszakája programhoz, amely lehetőséget ad a cégeknek a jó gyakorlatok egymás közötti megosztására.

Bókay Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) helyettes államtitkára méltatta az IFKA gazdaságfejlesztésben betöltött szerepét, azt, hogy európai uniós és hazai forrású programokat is lebonyolít. Azt mondta, ezek sorozatába tartozik a Modern gyárak éjszakája is, amely iparpolitikai, gazdaság- és vállalkozásfejlesztési szempontból is fontos, ugyanis a vállalkozások fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárul a legjobb gyakorlatok megosztása.

Szabados Richárd, IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette, hogy a cégek Budapesten és vidéken is csatlakozhatnak a Modern gyárak éjszakája programhoz. A nyilvános rendezvény november 10-én, pénteken délután 4 órakor indul, így az összes helyszínen egy időben kezdődhet a gyáregységek látogatása. Míg tavaly mintegy 70 cég csatlakozott, számuk az idén már meghaladta a 80-at, és a jelentkezés még nem zárult le.

Kiemelte, hogy a program jól illeszkedik az IFKA stratégiájába, mert gazdaságfejlesztési ügynökségként az a küldetése, hogy minden eszközzel támogassa a Magyarországon működő vállalkozásokat.

www.moderngyarakejszakaja.hu/ oldalon érhetőek el az eseményhez csatlakozó gyáregységek, amelyek a nehézipartól a könnyű- és a feldolgozóiparon át az egészségügyi iparig mindenféle ágat képviselnek. Az érdeklődők ugyanezen a honlapon regisztrálhatnak az eseményre, amelyre tavaly csaknem 13 ezren látogattak el személyesen vagy online.

A Modern gyárak éjszakájára látogatóként különösen az egyetemistákat, főiskolásokat és a szakképesítésben részt vevőket várják, akik már azon gondolkodnak, hol dolgozhatnának a jövőben. Az esemény azonban mindenki, így családok és más vállalkozások képviselői számára is nyitott. (MTI)

(Fotó: Hegedüs Róbert)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026-04-17 19:05:00
A zenga.hu szakértői összegyűjtötték, hogy melyik vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 első hónapjaiban, és azt is, hogy hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.
2026-04-17 17:20:00
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026-04-17 13:05:00
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.