Budapest–Szob: 750 millió forintból készült el 5 kilométer kerékpárút

2021. 06. 04., 18:15

A Budapest-Szob között, a Duna vonalát követő nyomvonalon pénteken adta át az eddig hiányzó, 5 kilométeres, 750 millió forintból megépített kerékpárutat az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Mosóczi László elmondta: az elmúlt 11 évben több mint 1600 kilométer kerékpárút épült az országban, és az idén központi támogatással és más forrásokból további 95 kilométernyi szakasszal bővül a hálózat. A környezetbarát közlekedés, a turizmus fejlesztése érdekében a kormányzat célkitűzése, hogy 2030-ig 15 ezer kilométernyi kerékpárút hálózza be az országot.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a 3,3 méter széles új útszakasz része a franciaországi Nantes-ból kiinduló, a Fekete-erdőt érintő, a Duna mentén a Fekete-tengerig részben már megépült, 3600 kilométer hosszú Eurovelo 6 elnevezésű nemzetközi kerékpárút-hálózatnak. Az útvonal 450 kilométer hosszan szeli át Magyarországot, lehetővé téve a biciklis turizmus fellendítését is. Szerte Európában több százezer családnak nyújt már megélhetést az aktív turizmusnak ez a formája, és Magyarországon is fontos részévé válhat az idegenforgalomnak - tette hozzá.

A dunakeszi új kerékpárút és a Budapest agglomerációjában épülő további bicikliút-fejlesztések a fővárosra nehezedő autóforgalom enyhítésére is kedvező hatással lehetnek – hívta fel rá a figyelmet a kormánybiztos. Naponta a környező településekről hozzávetően 400 ezren járnak be a városba munkába, nagy részük autóval közlekedik, ami pedig gyakran dugókat idéz elő. Ha az autósok közül néhány ezren biciklivel közlekednek, enyhülhet az utak zsúfoltsága. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS