Közel 10 000 fiatal vállalkozó kapott fejenként 4,5 millió forintos támogatást

2021. 12. 18., 15:05

A fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását ösztönző uniós finanszírozású programban mintegy tízezren igényeltek fejenként 4,5 millió forintos tőketámogatást. 9600 pályázónak már odaítélték a forrásokat, közel 34 milliárd forintot ki is fizettek – tájékoztatott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében több mint 50 milliárd forintból valósul meg az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése” program. Az eredetileg tervezett nyolcezerhez képest 8500 vállalkozás jött létre vidéken, és ezer helyett 1150 Közép-Magyarországon. A támogatási keret felhasználásával elindított vállalkozások több mint kétharmada 30 év alattiak számára jelent tartós munkalehetőséget.

A programra a keleti országrészből, Észak-Magyarországról és az alföldi régiókból jelentkezett a legtöbb érdeklődő. A vállalkozni szándékozók első szűrésként kompetenciamérésen, majd képzéseken vettek részt. A friss ismeretek birtokában készítették el üzleti terveiket, amelyek kedvező elbírálása esetén indíthatták el vállalkozásukat.

A támogatói döntést követően Budapest és Pest megye esetében az OFA Nonprofit Kft., másutt a Magyar Államkincstár előlegként folyósította az igényelt összeg felét. A teljes tőketámogatást több részletben, a pályázati kötelezettségek teljesítése esetén fizetik ki jellemzően egy-másfél éven belül. „A program segítségével országszerte több ezer fiatal és álláskereső találhatta meg a számítását önfoglalkoztatóként” – mondta Bodó Sándor.

A vállalkozókedv ösztönzése mellett a kormány képzési és bértámogatással is megkönnyíti az elhelyezkedést. A még mindig elérhető „Vállalkozások munkaerő-támogatása” program már 30 ezer álláskereső munkába állásához járult hozzá közel 17 milliárd forinttal. A november óta pályázható új elem pedig kifejezetten a szakképzett fiatalok munkatapasztalat-szerzését bátorítja, ezzel a lehetőséggel élve már több mint 750 fő után igényeltek mintegy 700 millió forintot a munkáltatók. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS