Ennyit nyertek Pest megyei települések bölcsődékre

2019. 07. 23., 11:00

Ötvenhárom Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 9,2 milliárd forint hazai fejlesztési forrást a települések bölcsődei ellátásának fejlesztésére, korszerűsítésére – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A Pest megye fejlesztését szolgáló program pályázati bölcsődefejlesztési felhívására több mint kétszeres volt a jelentkezés, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további 4,7 milliárd forinttal megemelte.

A bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatására még 2018-ban megjelent pályázati kiírás célja a kevés szolgáltatást kínáló és bölcsődei férőhelyhiánnyal küzdő Pest megyei településeken az önkormányzati tulajdonú bölcsődék, minibölcsődék és többcélú óvoda-bölcsődeként működő intézmények bölcsődei, minibölcsődei férőhelybővítése, felújítása volt. A konstrukció keretében felújítás esetén maximum 100 millió forint, új bölcsőde építése esetén pedig maximum 400 millió forint állami támogatásra lehetett pályázni – ismertette az államtitkár.

A pályázati kiírásra 53 pályázatot nyújtottak be, 9,2 milliárd forint támogatási igénnyel. A beérkezett, szakmailag jól előkészített települési pályázatok mindegyikének támogatásáért a tárca az eredeti 4,5 milliárd forintos támogatási keretösszeget további 4,7 milliárd forinttal megemelte.

Rákossy Balázs elmondta: a megemelt keretből 53 Pest megyei településen nyílik lehetőség a bölcsődei ellátás fejlesztésére: 1260 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül mintegy 27 százalékkal megemelve az eddig Pest megyében rendelkezésre álló férőhelyszámot. Emellett több mint 400, már meglévő bölcsődei férőhelyet korszerűsítenek az épület felújításával, a szükséges eszközök beszerzésével.

A kormány 2022-ig a teljes körű bölcsődei ellátást szeretné megvalósítani, ezért hazai és uniós fejlesztési forrásból csaknem 200 milliárd forinttal támogatják a bölcsőde- és óvodafejlesztést a családvédelmi akciótervben megfogalmazott célokhoz is igazodva.

A Pest megye célzott fejlesztését szolgáló program keretében a múlt héten jelent meg bölcsődefejlesztésre egy újabb pályázati kiírás, amelyre a támogatási kérelmeket 2019. augusztus 27-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon – mondta Rákossy Balázs. (MTI)

(Szerdahelyi Csaba fotóján Budakeszin a bölcsőde új szárnnyal bővítése)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS