A NAV is segít a nyugdíjra gyűjteni

2019. 03. 12., 17:01

A személyi jövedelemadó bevallások elkészítésének idején százezer forint feletti összeggel is gyarapodhatnak a nyugdíjbiztosítással rendelkező adózók. A 2014 óta meglévő 20 százalékos adójóváírási lehetőségről évről-évre egyre kevesebben feledkeznek meg, az adóhivatal által elkészített szja-bevallási tervezetek pedig tovább csökkentik azok arányát, akik elmulasztják érvényesíteni a nyugdíjcélú befizetések után járó adójóváírást.

Az éves befizetések után igénybe vehető akár 130 ezer forintos adójóváírás bevezetése sokak számára tette vonzóvá a hosszútávra szóló nyugdíjbiztosításokat, az MNB adatai szerint tavaly év végén 280 ezer volt a nyugdíjbiztosítási szerződések száma Magyarországon.

A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint ügyfelei egyre tudatosabbak, így egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási befizetések után járó adójóváírást. Míg a kedvező lehetőség bevezetése utáni első évben az ügyfelek több mint harmada hagyta elveszni az állami támogatást, ez az arány 2017-ben már 25 százalék volt, tavaly pedig 20 százalékra csökkent.

A biztosítók már kipostázták az adóigazolásokat

A javuló tendencia köszönhető annak is, hogy egyre többen készítik el adóbevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített tervezet alapján, ugyanis ebben szerepelnek a nyugdíjbiztosításokkal kapcsolatos adatok is.

A biztosítótársaságok február közepéig postázták ügyfeleiknek azokat az igazolásokat, mely alapján igényelhető az adójóváírás. Fontos, hogy mindenképpen ellenőrizzük az adatokat a NAV által készített adóbevallás tervezetben is, még akkor is, ha a munkáltatónkon kívül nem kaptunk mástól jövedelmet, ugyanis a tévedés lehetősége nem zárható ki. Arra is figyelni kell, hogy ha valaki több nyugdíjbiztosítással is rendelkezik, akkor nyilatkozzon arról, hogy melyik biztosításra kéri az adójóváírást.

Nem csak a feledékenységen múlhat

Bár az elmúlt években drasztikusan csökkent azok aránya, akik nem igényelték vissza a nyugdíjbiztosítási befizetésük után járó adójóváírást, úgy gondoljuk, még mindig érdemes felhívni az adózók figyelmét erre a lehetőségre,különösen azokét, akik 2018-ban kezdték el a nyugdíjcélú öngondoskodást, így most először érvényesíthetik a 20 százalékos adójóváírást – mondta el Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója. Az adóhatóság idén mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik, így arra számítunk, hogy ebben az évben még tovább javulhat az adójóváírások visszaigénylésének aránya,még akkor is, ha vannak olyan esetek is, amikor nem a feledékenységen múlik az adójóváírás elmaradása.

Az ügyfelek egy része nem, vagy csak részben tudja kérni a jóváírást: ilyenek például a KATA-s vállalkozók, vagy azok, akiknek nincs olyan magas keresetük, ami után érvényesíthetnék az adójóváírás teljes összegét, illetve akik más formában kimerítették az adókedvezmény keretüket, esetleg adó- vagy járuléktartozásuk van, de természetesen a munkahelyi juttatásként kapott nyugdíjcélú befizetések után sem igényelhető az adójóváírás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Nyitott és kíváncsi vagyok, szeretek ismerkedni, beszélgetni, hiszem, hogy az emberi kapcsolatok életünk legnagyobb értékei – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS