Már közel 22 ezer fiatal dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a Facebook-oldalán.
A kereken ötezer megkötött szerződés alapján 21 753 középiskolás vagy egyetemista jut munkatapasztalathoz és szünidei pénzkeresethez.
A Nyári diákmunka program bértámogatással ösztönzi a nappali tagozaton tanuló 16-25 évesek elhelyezkedését a vakáció idejére. A fiatalok július elseje óta állhatnak munkába önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban.
A gyakorlati tapasztalat megkönnyíti a diákok számára az iskolaéveik utáni munkába állást. A résztvevők idén minden eddiginél több költőpénzt gyűjthetnek a program jóvoltából, hiszen a 25 év alattiaknak 2022-től munkabérük után nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.
A foglalkoztatók a szabadságolások miatt kieső átmeneti vagy az érintett szektorokra jellemző általánosabb munkaerőhiányt pótolhatják a fiatalok alkalmazásával. „Az idegenforgalmi főszezonban és a tömeges mezőgazdasági munkák idején a vállalkozásoknál bőven elkelnek a szorgos kezek” – fogalmaztak.
A tizedik évében járó Nyári diákmunka programmal mintegy 27 milliárd forint összértékben 264 ezer fiatalt támogatott már a kormány. A kezdeményezés idén is rendkívül népszerű, ezért a Technológiai és Ipari Minisztérium másfélszeresére, közel 3 milliárd forintra emelte meg az eredeti keretet. (MTI)
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.