Ismét Sebestyén László lett a FBAMSZ elnöke

2021. 02. 08., 18:30

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének online keretek között megtartott pénteki közgyűlése Sebestyén Lászlót, a Netrisk Magyarország Kft. ügyvezetőjét választotta meg további két évre a szövetség elnökének.

A közgyűlés megerősítette pozíciójukban a lejáró mandátumú elnökségi tagokat, így a következő időszakban az elnökség tagja az újraválasztott elnök mellett változatlanul Molnár László alelnök, valamint Baksa Melinda, Balogh Bertalan, Cselovszki Zsolt, Sebestyén András és Vilics Zoltán marad.

Sebestyén László, aki 2017-ben vette át a FBAMSZ elnöki posztját, immár harmadik elnöki ciklusát kezdi meg a szövetség élén. A szakember 2012 óta első számú vezetője a Netrisk Magyarország Kft-nek. Ezt megelőzően 1992-től húsz éven keresztül a Generali Csoportnál dolgozott, először üzletkötőként, majd vagyonbiztosítási üzletágvezetőként. 2007-2012 között a Genertel Zrt. ügyvezetője, valamint igazgatósági tagja volt.

Az új elnök újraválasztását követő beszédében kiemelte, hogy a következő időszakban a szövetség legfontosabb feladata az alkuszok szerepének további erősítése a járványt követően újra lendületet kapó biztosítási piacon.

A FBAMSZ immár közel három évtizede van jelen a biztosítási piacon: tagsága révén a teljes alkuszi piac teljesítményének több mint felét képviselő szövetség 1992-es megalakulása óta a biztosítási piacon zajló szakmai párbeszéd egyik fő kezdeményezője. A biztosítási alkuszok küldetését támogatva folyamatosan részt vesz a szabályozói környezet változtatását célzó szakmai, törvényhozói egyeztetéseken, miközben aktív tájékoztatási tevékenységével az ügyfelek érdekeit képviselve igyekszik hozzájárulni a magyar biztosítási kultúra fejlesztéséhez.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS