Ráfizethet, aki meggondolja magát: folyamatos együttműködést vár el a GVH

2023. 08. 07., 11:10

„Amennyiben a GVH álláspontja kerekedik felül, úgy az engedékenységben részt vevő vállalkozások inkább tartózkodni fognak attól, hogy jogorvoslattal éljenek.”

Súlyosbította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a dunai hajózási kartellben résztvevő cégek büntetését, mert azok annak ellenére támadták meg a bíróságon a GVH által hozott döntést, hogy engedékenységben részesültek. A GVH a teljes mértékű, jóhiszemű és folyamatos együttműködés hiányára hivatkozva súlyosbította a bírságot, annak ellenére, hogy a felek csak az eljárás jogszerűségét vitatták. Érdemes tehát akkor is figyelni, hogy mit szabad és mit nem, ha korábban már úgy is tűnt, a GVH elfogadja az eljárásban „fülön csípett” jogsértők együttműködési felajánlását. Az ügy részleteit dr. Kocsis Márton ügyvéd, a CERHA HEMPEL versenyjogi csoportjának vezetője mutatta be.

Az ügy háttere: kartellező dunai hajósok

A GVH 2021 júliusában indított vizsgálatot, mert kartellezést gyanított a BKV által kiírt, hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzési pályázaton. A hatóságnak az szúrt szemet, hogy egyes ajánlattevők nyilatkozatai gyakorlatilag szóról szóra megegyeztek egymással, ami többnyire kartellezésre enged következtetni. Mint később kiderült, a vállalkozások az ajánlattétel előtt megosztották egymással árajánlatukat, a pályázati anyagaikat pedig az egyik cég alkalmazottja állította össze. Ráadásként a négy cég közül (amelyek egy-egy vállalkozáscsoportba rendeződtek) kettőt is csak az ajánlattételi határidőt megelőző napokban létesítettek.

A helyzet egyértelműségéből is adódóan a négy érintett vállalkozás (és két érintett vállalkozáscsoport) mindegyike engedékenységi kérelemmel élt, vagyis elismerték „bűnösségüket”, segítettek a GVH-nak a kartell feltárásában, önkéntesen beszolgáltatták a rájuk terhelő bizonyítékokat, megkönnyítve ezzel a vizsgálat lefolytatását. Mindezen együttműködésre figyelemmel a GVH közel harmadával csökkentette a kartellben résztvevő vállalkozások bírságát és végül összesen csak 6,5 millió forintnyi bírságot szabott ki (a bírság azért tűnik enyhének, mert azt elsősorban sosem a jogsértés súlyossága, hanem az érintett cégek árbevétele határozza meg – jelen esetben kis árbevételű cégekről volt szó).

Megszegett ígéretek: a GVH közleménye

2023. július 17-én sajtóközleményben tudatta a GVH, hogy az eljárás alá vont kartellezőkkel szemben visszavonta a 30 százalékos bírságkedvezményt. A GVH álláspontja szerint ugyanis hiába ismerték el a jogsértést korábban a vállalkozások, ha utóbb megtámadták a bíróságon a hatóság e jogsértést megállapító döntését. Ezzel ugyanis – érvel a hatóság – egyértelművé tették azt, hogy már az eljárás során sem volt szándékuk az együttműködésre. A versenytörvény teljes mértékű, jóhiszemű és folyamatos együttműködést ír elő a vállalkozásoknak a kedvezmény eléréséhez, amely a GVH szerint a benyújtott keresetlevél tartalmából következően jelen ügyben nem teljesült. Emiatt visszavonták a bírságcsökkentést és ezzel 10 millió forintra emelkedett a hajózási kartellben részt vevők kartell-bírsága.

A bűnbánat kifizetődik: mi is az az engedékenységi politika?

„Az engedékenységi politika keretében a jogsértésben résztvevő vállalkozások jelentős kedvezményeket érhetnek el, amennyiben azt önként feltárják a GVH-nak és bizonyítékokat is szolgáltatnak a hatóságnak, hogy könnyebben tudja lezárni a vizsgálatát – magyarázza dr. Kocsis Márton – Az engedékenységi politika alkalmazása során a bírság csökkentésére, vagy akár annak mellőzésére is van mód, amennyiben a vállalkozások együttműködnek a GVH-val. A csökkentés mértéke attól függ, hogy a vállalkozás mennyiben járult hozzá a jogsértés feltárásához, így magas szintű együttműködés esetén akár a teljes bírság mellőzésére vagy 50%-ig terjedő bírság csökkentésre is van lehetőség, így a GVH vizsgálatának egyszerűbbé válása mellett a vállalkozásoknak is megéri az együttműködés.”

Az engedékenységi politika alkalmazásának feltételeként több olyan követelményt határoz meg a versenytörvény, amiket a hajózási kartell esetében sem vitatott a GVH, mint például a jogsértés elismerése, a jogsértésben történő részvétel megszüntetése, vagy a bizonyítékok megsemmisítésétől való tartózkodás. A hajózási kartell ügyében a GVH kifejezetten csak az együttműködési szándék meglétét vitatta, amelynek jóhiszeműnek, teljes mértékűnek és folyamatosnak kell lennie – érvelt a hatóság. Ennek legfontosabb tartalmi elemeit a GVH az általa közzétett engedékenységi közleményben fejti ki, így többek között a jogsértőknek mindig a hatóság rendelkezésére kell állniuk, a GVH által kért információkat kellő időben kell átadniuk, illetve a bizonyítékok megsemmisítésétől is tartózkodniuk kell.

Az engedékenység alkalmazása során fontos kiemelni, hogy a vállalkozásoknak nem kell lemondaniuk a jogorvoslat lehetőségéről (szemben pl. az egyezségi eljárással, ahol a GVH által vizsgált vállalkozásnak ugyan nem kell magára nézve terhelő bizonyítékot eladnia, de a vizsgálatot a jogsértés elismerésével és a jogorvoslati jogról való lemondással tudja gyorsítani). Az engedékenységben részt vevő cégek, ha például vitatják a rájuk kiszabott bírság mértékét, vagy az eljárás jogszerűségével kapcsolatban merül fel valamilyen aggályuk, akkor a törvény szerint élhetnek a jogorvoslattal anélkül is, hogy az engedékenység keretében kapott bírságcsökkentésük visszavonására kerülne sor. Természetesen ebben az esetben sem vitathatják a már elismert jogsértés megtörténtét.

A tanulságok

A versenytörvény, illetve a GVH engedékenységi közleménye egyértelműen meghatározza, hogy milyen feltételek esetén részesülhet egy vállalkozás az engedékenységi kérelme nyomán bírság-kedvezményben. Arra azonban egyik sem utal, hogy az együttműködési kötelezettség megszegése lenne az, ha ez érintett az eljárás jogszerűségét vitatva keresetet indítana. Mivel a hajózási kartell nyomán született határozatot támadó kereset nem a jogsértés elismerését, illetve megtörténtét, hanem csak az eljárás jogszerűségét vitatta, ezért kérdés, a GVH álláspontja védhető lesz-e a közigazgatási bíróság előtt. „Amennyiben a GVH álláspontja kerekedik felül, úgy az engedékenységben részt vevő vállalkozások inkább tartózkodni fognak attól, hogy jogorvoslattal éljenek, hiszen a GVH ezt az együttműködés megtagadásaként értékelné, ami súlyosabb bírságot is jelent számukra. Ez pedig végső soron gyöngíti a közigazgatási hatóságok fölötti bírói kontrollt, ami – különösen egy egyfokú közigazgatási eljárás esetén – a jogbiztonság legfontosabb garanciája” – összegzi a CERHA HEMPEL szakértője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS