Mentesülhet-e a munkavállaló az okozott kár megtérítése alól?

2019. 09. 17., 11:45

Szűk körben ugyan, de a Munka törvénykönyve lehetővé teszi, hogy a bíróság mentesítse a munkavállalót az általa okozott kár megtérítése alól. Ennek legújabb bírói gyakorlatát a Rátkai Ügyvédi Iroda ismerteti.

A Munka törvénykönyve értelmében a bíróság a munkavállalót rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a kártérítés alól részben mentesítheti – olvasható a Rátkai Ügyvédi Iroda munkajogi blogjának friss bejegyzésében. Ennek során különösen a felek vagyoni helyzetét, a jogsértés súlyát, a kártérítés teljesítésének következményeit értékeli a bíróság.

A Kúria által nemrég tárgyalt ügyben (Mfv.II.10.548/2018) felmerült e szabály gyakorlati alkalmazása. A tényállás szerint a munkavállaló villamosvezetőként dolgozott; munkabére kb. havi 152 000 forint volt. Egy napon a villamosvezető – a jelzőlámpa „tilos” jelzése ellenére – nem állt meg és emiatt összeütközött a kereszteződésben neki jobb kéz felől, vele azonos irányból a jelzőlámpa szabad jelzésére induló személygépkocsival. Ennek következtében a villamosban és a gépkocsiban is anyagi kár keletkezett, valamint egy személy 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A munkavállaló által okozott kár összege meghaladta a félmillió Forint összeget, amelyet munkáltatója kártérítési igényként kívánt érvényesíteni a villamosvezető munkavállalóval szemben.

Az elsőfokú bíróság a kártérítési összeget jelentősen mérsékelte, mindössze 50 000 forint kár megtérítésére kötelezte a munkavállalót. Bár a bíróság megállapította, hogy a munkavállaló kártérítésre köteles, a felek vagyoni helyzetét mérlegelve arra a döntésre jutott, hogy a munkáltató több milliárd forintot meghaladó vagyona kirívóan nagy a munkavállaló havi nettó keresetéhez képest. Ilyen munkavállalói jövedelem mellett életszerű, hogy a villamosvezetőnek megélhetési problémát okozna a kártérítés teljes összegének megfizetése.

Ezt a döntést a másodfokú bíróság megváltoztatta és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a munkavállaló magatartása súlyosan gondatlan volt, az elkövetett jogsértés súlya kizárja a bírói kártérítési mérséklés lehetőségét.

Végül a Kúria a másodfokú döntést tartotta fenn hatályában: megítélése szerint a Munka törvénykönyve nem ad lehetőséget arra, hogy a bíróság a károkozó munkavállalót teljes egészében mentesítse a kártérítés megfizetése alól, csupán az okozott kár részbeni elengedésére ad felhatalmazást. A kártérítés alól történő részbeni mentesítés során figyelembe vehető méltánylandó körülmények a törvényben példálózó felsorolásként szerepelnek (a felek vagyoni helyzete, a jogsértés súlya és a kártérítés teljesítésének következményei), amely nem teljes körű és nem jelent sorrendiséget sem. Mindig az adott tényállás dönti el, hogy az értékelhető szempontokat a bíróság milyen súllyal veszi figyelembe.

A jelen esetben a munkavállaló magatartása nem csupán egy munkahelyi szabály, hanem a KRESZ megsértésével megvalósult, súlyosan gondatlan magatartás volt, amely lehetséges következményeit tekintve vagyoni kárral, illetve élet és testi épség veszélyével közvetlenül fenyegető volt, azaz a jogsértés súlya az adott esetben kiemelkedő jelentőségű volt. A Munka törvénykönyve által biztosított bírói mentesítés alkalmazásának célja nem a ténylegesen kárt okozó és kártérítési felelősséggel tartozó munkavállaló mentesítése, hanem az, hogy a kisebb felelősséggel kirívóan nagy összegű kár okozása esetén a munkavállalót ne terhelje a kár teljes összege. Azaz, az adott esetben a villamosvezető a teljes kár megtérítésére köteles.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025-07-14 18:50:00
A július 15-től augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz palackozókat és szikvíz előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS