Magyar startup teheti fenntarthatóvá a városi közlekedést

2021. 09. 29., 13:00

A Rollin Technologies olyan töltő és dokkoló állomásokat fejleszt és gyárt, melyek segítségével az e-roller megosztó rendszerek hatékonyabban tudnak működni. Az új közlekedés-támogató eszköz hozzájárulhat a gyakran “szétdobált” e-rollerek rendezett tárolásához és költséghatékony működéséhez, melyek szabályozását a hamarosan életbe lépő KRESZ-módosítás is erősíti majd. Az MVM Edison startup versenyen elért első helyezésük után az MVM csoport saját alapja, a Smart Future Labs Zrt. már befektetőként is jelen van a Rollin életében. A vállalkozás elsődleges célja, hogy fenntarthatóbbá tegye a városi közlekedést.

A Rollin dokkoló- és töltőpontok kiépítésével az e-roller megosztó rendszerek működését lehet hatékonyabbá tenni. Minél szélesebb körben elfogadott, és minél többen használják ezeket a mikromobilitási eszközöket, annál nagyobb hatásfokkal tudjuk csökkenteni a belvárosi autós forgalmat, ami a városokban égető problémát jelent. Ehhez természetesen, mint minden közlekedési rendszer fejlesztéséhez, a megfelelő infrastruktúra kialakítása feltétlenül szükséges.

Kiemelt szempont az is, hogy az ingázók a vasúti vagy busz csomópontoktól ne csak autóval vagy tömegközlekedési eszközökkel tudjanak tovább közlekedni, hanem megosztó rendszerekkel, vagyis rollerrel és kerékpárral is.  Ez a fajta „last mile transportation” a nyugati országokban már évek óta fontos téma, de szerencsére itthon is egyre nagyobb figyelmet kapnak a fejlesztési lehetőségek.

Ebben érintettek azok a közlekedési vállalatok is, akik az egész országot és a várost behálózzák. Mindegyik működését ki tudná bővíteni egy megfelelően kialakított mikromobilitási rendszer, amelybe a töltő és dokkoló állomások tökéletesen beleillenek.

A hazai e-roller piacon, ami a megosztott rollereket illeti, három szolgáltató van jelen több ezer rollerrel országos szinten. Európában a legtöbb városban több, mint öt szolgáltató mellett összességében százezres nagyságrendben állnak rendelkezésre rollerek, a globális e-roller piac értékét pedig tíz milliárd dollárra becsülik, így ez az egyik legdinamikusabban növekvő mikromobilitási szegmens. Magyarországon a legtöbb rollerrel a Lime rendelkezik, ami igaz Budapestre is, de a Bird rollereivel is egyre gyakrabban találkozhatunk az utcákon, valamint a német TIER is piacra lépett a fővárosban.

A 2017-ben alapított Bird a történelemben leggyorsabban érte el az „unikornis” státuszt, ami az 1 milliárd dolláros cégértéket jelenti. A befektetői kedv az e-roller megosztó rendszerek piacán folyamatosan nő, és egyre többen látják benne a jövő mikromobilitási megoldását.

A Rollin Technologies indukciós dokkoló- és töltőállomásai esetén a fő célcsoportot a városi felhasználás szereplői, önkormányzatok, e-roller szolgáltatók és az állami fenntartású szervezetek, mint a MÁV, Volán és BKK jelentik. Az e-roller szolgáltatók jelentősen javíthatnák elfogadottságukat egy rendezett, kiszámítható működéssel és kapacitással, a töltési költségek csökkentése mellett.

A városok, önkormányzatok esetén a rendszer beemelése pedig a fenntartható városi közlekedés irányába mutatott jelentős lépés lehetne, hiszen az autós forgalom és a parkolási problémák csökkentése az egyik legsürgetőbb feladat ezeknél a szereplőknél. Fentieken kívül nagyvállalatokat, ipari parkokat, irodaházakat is célpiacának tekinti a Rollin. Az ilyen zárt rendszerekben a munkavállalók gyors, könnyed, idő- és energiahatékony közlekedését tudja biztosítani egy ilyen megosztó rendszer az állomásokkal.

A három alapító közül Déri Huba ügyvezető járműmérnökként végzett a BME-n, Dominkó Dániel technológiai vezető gépészmérnök mesterdiplomáját csinálja, míg Tar Dávid pénzügyi vezető pénzügy mesterdiplomáját végzi a Corvinus Egyetemen. Az MVM Edison programban elért első helyezés után az MVM csoport, azon belül is a Smart Future Labs Zrt. befektetőként is jelen van a Rollin életében. Az elmúlt időszakban 78-82%-os hatékonyságra sikerült fejleszteni az indukciós energiaátvitelt, amire megszerezték a PCT-t (a Szabadalmi Együttműködési Szerződés a Szellemi Tulajdon Világszervezete, WIPO által igazgatott nemzetközi szerződés) is, ami jelenleg több, mint 150 országban érvényes.

Kialakítottak egy egyszerűbb és költséghatékonyabb megoldást is az indukciós eljárás mellett: egy úgynevezett plug-in, tehát kábeles megoldással tették könnyebbé az állomások gyártását és a telepítését. A Rollin rendszerével 3-6 óra a teljes töltési idő, ami gyárival megegyező töltési idő, a gyors töltés pedig csupán 2-3 órát jelenthet rollertől függően.

„Szeretnénk, ha a Rollin megkerülhetetlen szereplője lenne az európai mikromobilitásnak. Ehhez az első lépés, hogy a következő időszakban Budapest és a nagyobb vidéki városok utcáin a lehető legtöbb Rollin töltőállomás biztosítsa a rendszerezett e-roller töltést. Ezzel is bizonyítani szeretnénk, hogy a városi közlekedés megújítása egyértelműen a fenntarthatóságról szól: közösen akarunk tenni azért, hogy életterünk minősége javuljon” – emeli ki Déri Huba.

A ZalaZone tesztpályán már működnek a Rollin rendszerek, teljesen magán felhasználásban. Itt három állomást telepítettek, egyenként tíz dokkolóval és indukciós töltéssel. A 2021 WTCR Magyar Nagydíjon a Rollin volt a Zengő Motorsport hivatalos partnere. A paddock-on belüli mikromobilitási rendszert biztosították a csapatnak a teljes versenyhétvége alatt.

Mérnökök, szerelők, versenyzők, tulajdonosok és szponzorok használták a Rollin rendszerét. Ezen felül pedig tárgyalásokat folytatnak több budapesti önkormányzattal, valamint partneri megállapodást kötöttek a Bird Magyarország e-roller szolgáltató céggel. Minél több szereplő tud együtt dolgozni a fenntarthatóbb mikromobilitáson, annál nagyobb hatásfokkal és tempóval lehet megvalósítani a projekteket. A Rollin pont ezért folyamatosan keresi a fővárosi és vidéki önkormányzatokkal az együttműködési lehetőségeket, ahogy az e-roller szolgáltatókkal és állami szervezetekkel is. 

A Rollin Technologies alapítóinak lehetőségük nyílt választani számos inkubátor és mentor között, de a közeg és a szakmaiság, amit a BME Z10 Akcelerátor és Rusz Bertalan mentorálása nyújt számukra elsősorban üzletfejlesztés és befektetés menedzsment terén, azóta is hatalmas érték a vállalkozás életében. Hardver fejlesztő startupként gyakran fúrnak, forrasztanak, ehhez pedig a Z10 saját prototípus laborja tökéletes környezetet tud biztosítani a számukra.

(Fotók: Rollin)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.
2023-06-07 16:48:45
A kormány július 1-jétől a természetes személyek kamatjövedelmét 13 százalék szociális hozzájárulási adóval is megterheli. Így a teljes adóteher már 28 százalékra hízik. A témával kapcsolatban számos tévhit kering, amelyeket a Bankmonitor szakértői igyekeznek tisztázni.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS