Kalandra éhes fiatalok pályázatát várja Brüsszel

2018. 11. 29., 18:30

Jövőre 12 ezer kalandvágyó európai fiatalnak jut majd ingyenes InterRail vasúti bérlet a DiscoverEU nevű új uniós kezdeményezés második fordulójának keretében – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság.

Az Európát felfedezni kívánó 18 éves fiatalok december 11-éig nyújthatják be a pályázatukat. Bárki indulhat, aki 2000-ben született és az Európai Unió valamelyik tagországának állampolgára.

A jelentkezőket a brüsszeli testület rangsorolja, a nyerteseknek 2019. április 15. és október 31. között nyílik lehetőségük a legfeljebb 30 napos utazásra.

A fiatalok egyedül vagy többedmagukkal is utazhatnak, alaphelyzetben vasúton, különleges esetekben azonban alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, mint a busz vagy a komp, kivételes esetekben pedig a repülés is lehetséges.

„Nagyszerű látni, hogy ennyi fiatal él ezzel a lehetőséggel, hogy felfedezze Európa kultúráját, megismerje a kontinens sokszínűségét, és új barátokat szerezzen” – közölte Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért és ifjúságért is felelős uniós biztos.

A sikeres első forduló megmutatta, hogy az utazás során a fiatalok önbizalmat szerezhetnek és képességeiket is fejleszthetik, például kezdeményezőkészségüket és nyelvtudásukat – mondta.

Idén 15 ezren élhettek a lehetőséggel, erre 12 millió eurós keret állt rendelkezésére.

Az Európai Bizottság javaslata alapján a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetés ciklusban 700 millió eurót különítenének el a programra.

MTI/Bajnok Artúr, Brüsszel

Bajnok Artúr idén elnyerte a Junior Prima Díjat. Az erről szóló cikkünket ITT olvashatja.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS