Itt találod az összes cikket a „Zala megye” témában!
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zala megyei szervezete idén 16. alkalommal ítélte oda a Megyei Prima díjat a legjobbaknak. A gálaestet a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban rendezték meg október 15-én.
„Egyik fontos célunk a vállalkozásfejlesztés, ami a cégvezetők gondolkodásán, kitekintésén, világlátásán is múlik” – mondta Balogh Ádám, a VOSZ Zala megyei szervezetének elnöke.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Zala megyei elnöksége az idén 15. alkalommal rendezte meg a Zala Megyei Területi Prima Díj ünnepségét október 22-én.
A Prima gála mára egyfajta „Zalaikummá” nőtte ki magát – mondta az Üzletemnek Doucha Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezetének elnöke.
Vasárnap este adták át a VOSZ Zala megyei Prima díjait a Hevesi Sándor Színházban.
Megfelelő ütemben halad a Zala megyei Lendvadedes és a szlovéniai Dolga Vas (Lendvahosszúfalu) közötti kerékpárút építése.
Megjelent az egyik legfontosabb hazai gazdaságfejlesztési eszköz, az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások módosított feltételrendszere, amely ismét számos könnyítéssel segíti a vállalkozásokat, és minden korábbinál több lehetőséget biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ötletből értéket teremtő kutatás-fejlesztési tevékenység kibontakozásának – hívja fel a figyelmet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.