A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Zala megyei elnöksége az idén 15. alkalommal rendezte meg a Zala Megyei Területi Prima Díj ünnepségét október 22-én.
A nagykanizsai HSMK-ban rendezett gálán a megye prominens személyiségeit az elnökség tagja, Doucha Ferenc köszöntötte. Az ünnepségen köszöntőt mondott Cseresnyés Péter, miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő, valamint Balogh László és Balaicz Zoltán, Zala megye két megyei jogú városának, Nagykanizsának, illetve Zalaegerszegnek a polgármestere – írja a Zalai Hírlap.
A leköszönő elnök a köszöntőjében elmondta: az elmúlt több mint két évtizedben elnökként segítette a VOSZ zalai szervezetének munkáját, de elérkezettnek látta az időt a fiatalításra, és hivatalosan, illetve az eseményen szimbolikusan is átadta a stafétát ifjú kollégájának, Balogh Ádámnak.
Az új elnök agrárszakemberként dolgozik, beszédében kiemelte: fontosnak tartja a generációváltást, ám csak úgy lehetnek sikeresek, ha az elődeik értékeiből építkeznek.
Átadták az Év vállalkozója díjakat a 2021-ben legjobb teljesítményt nyújtó zalai gazdasági szereplőknek. Elismerést kapott: Horváth Ferenc egyéni vállalkozó, a Perfekt Med Gyógycentrum Kft., a Varga Szárnyas Kft., a Bagodi Hűtőház Kft., Marancsicsné Czigány Gyöngyike egyéni vállalkozó, az Autó-Szántó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Oros István egyéni vállalkozó, a Bíró Bádogos Műhely Építőipari Kft. és a Color 99 Kft.
Kultúra, művészet, sport és sajtó kategóriában tízen kaptak jelölést Prima díjra.
A Zalai Prima díj fő díjazottja: Darabos Géza, a Zsigmondy- technikum és a Bojtár Népzenei Egyesület lett.
A VOSZ Zala megyei elnöksége nevében különdíjat vehetett át Farkas Katalin, a Lenti Vörösmarty-iskola intézményvezetője és dr. Szarka Lajos helytörténész.
Társadalmi szerepvállalásért díjat kapott a Nagykanizsai Rendőrkapitányság.
A Zalai Vállalkozók Klubjának ifjúsági díját Bicsák Bence érdemelte ki.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.