Itt találod az összes cikket a „smart city” témában!
Mikortól beszélhetünk okos városról, hogy kapcsolódik ez az IoT-hez és 5G-hez és mit hozhat a jövő? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Deloitte Tech Talks legújabb része.
Az elektromosautó-flották számára útvonaltervezőt fejlesztő Volteumra a világ egyik legmeghatározóbb startup befektetője is felfigyelt.
A volt Láng Gépgyár területére egy egyedi mikroklímájú, a tervek szerint egymilliárd euró értékű, környezettudatos városnegyedet terveztek. A látványtervek már elkészültek.
Az építészet és belsőépítészet viszonyáról indul nyilvános előadássorozat a Belsőépítészet mesterei címmel a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU). A tíz előadásból álló sorozat első állomásán csütörtökön Reith András építész prezentációját hallgathatja meg a közönség.
A Smart City Challenge ötletversenyre február 23-ig várják a szervezők 3 fős hazai egyetemi csapatok nevezését.
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.