Itt találod az összes cikket a „Parkl” témában!
Teljesen érintés- és jegymentes digitális parkolást vezetett be a Parkl a bevásárlóközpontok közül először a Duna Plazában, Magyarországon elsőként.
A magyar startup cég, a Parkl összegyűjtött húsz bel- és külvárosi parkolóházat, ahol a közterületi tarifák helyett jóval kedvezőbb áron parkolhatunk.
Az a célunk, hogy tartsuk a tempót és fejlesztéseinkkel még jó pár évig ott legyünk az élvonalban – mondta az Üzletemnek Somogyi Zsolt, a Parkl Digital Technologies Kft. alapító-társtulajdonosa.
A nemzetközileg is elismert hazai startup, a Parkl fejlesztését is díjazták február végén a 10. alkalommal megrendezett Real Estate Awards-on.
Kihirdették a legnívósabb regionális verseny, a Central European Startup Awards (CESA) győzteseit. A magyar indulók közül három cég kapott elismerést, s közülük a Best Smart City Solution kategóriában a Parkl bizonyult a legjobbnak.
Új töltőállomásokat vehetnek használatba Budapesten az e-autózók. Erzsébetváros, a GreenGo, és a Parkl együttműködésének köszönhetően a VII. kerületi lakosok Erzsébet-kártyával díjmentesen használhatják a töltőket.
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.