Varga Mihály: az szja-visszatérítés 600 milliárd forint támogatást jelent

2021. 11. 21., 09:04

A családi adóvisszatérítés csaknem 2 millió szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forintos támogatást jelent – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóüzenetében.

2022. február 15-éig minden dolgozó, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját – mondta Varga Mihály szombati üzenetében.

A visszatérítés a szülők jelentős részének esetében automatikus, azoknak azoban, akiknek az adataival nem rendelkezik a NAV, nyilatkozniuk szükséges december 31-éig.

A visszaadó-nyilatkozatot annak kell kitöltenie, aki családi pótlékra jogosult, de azt nem ő kapja; ebbe a körbe tartoznak továbbá a katás vállalkozók, a várandós nők és házastársaik, a rokkantsági járadékban részesülők, a családi kedvezményt érvényesítő hozzátartozók és azok, aki máshova kérik a kiutalást, mint ahova a családi pótlék érkezik.

A visszaadó-nyilatkozatot a miniszter tájékoztatása szerint már 200 ezren kitöltötték.

Varga Mihály elmondta: a kormány vállalta, hogy a gazdaság sikeres újraindításának a magyar családok is a részesei lesznek. A magyar gazdasági növekedés mára az egyik leggyorsabb Európában, ami lehetővé teszi, hogy a kormány visszafizesse a befizetett szja-t. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 14., 15:10
A NAV az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is.
2025. 03. 14., 16:25
2025. január 1-jével hatályba léptek a mezőgazdasági termékpiacokon tevékenykedő termelők pozíciójának erősítését célzó új jogszabályok. Ezt elsősorban a termelői és szakmaközi szervezetek szerepének megerősítésével, valamint a fizetési határidők szigorúbb szabályozásával kívánja elérni a jogalkotó. Az új rendelkezések jelentős hatást gyakorolnak a kistermelőkre és a nagyobb piaci szereplőkre is. A legfontosabb tudnivalókat a PwC Magyarország szakértői foglalták össze.
2025-03-14 19:05:00
A lakásukat bérbe adók az MBH Elemzési Centrum számításai szerint 6 százalék körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés marad-e az ingatlan, ha a lakásépítési boom beindulásával a bérlakáspiacon is intenzívebbé válik az árverseny?

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.
A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS