Tállai András: már 45 ezren igényelték vissza szja-bevallásukban a családi adóvisszatérítést

2022. 03. 08., 08:43

Eddig 45 ezer olyan gyermeket nevelő szülő nyújtotta be a bevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés, összességében már több mint 16 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A gyermeket nevelő szülők február 14-ig már több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a családi adóvisszatérítéssel. Most azokon a sor, akik az adóból visszajáró összeget automatikusan valamilyen okból nem kapták meg, ők az szja-bevallásukban igényelhetik vissza a nekik járó összeget – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

A gyermeket nevelő szülők a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban juthatnak hozzá az őket megillető összeghez - hangsúlyozta az államtitkár.

Egyszerűen, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már több mint öt és félmillió magánszemélynek kiajánlotta a bevallási tervezetét, így csak néhány sort kell kitölteni; és gyorsan, mert az adóhivatal a bevallás beérkezését követően soron kívül, akár már két héten belül utalja is a családoknak a visszajáró adót.

Az eddigi adatokból szerinte egyértelműen kiolvasható, hogy sokan éltek a lehetőséggel, és jóval a május 20-i bevallási határidő előtt benyújtották kiegészített tervezetüket, bevallásukat. Az adóvisszatérítés a gyermekes szülők mellett többek között a várandós édesanyáknak, a rokkantsági járadékra, valamint a saját jogon családi pótlékra jogosultaknak is jár. Nekik érdemes a bevallási tervezetüket a családi adóvisszatérítésre, valamint a kiutalásra vonatkozó adatokkal mihamarabb kiegészíteni majd beküldeni.

Tállai András kitért arra is, hogy sok olyan gyermeket nevelő szülő lehet, akinek a február 14-ig kézhez kapott összegen felül az szja-bevallás benyújtását követően is járhat vissza adó; például azoknak, akik tavaly a munkabér mellett ingatlan bérbeadásból vagy őstermelői tevékenységből is szereztek jövedelmet. Nekik is érdemes minél előbb kiegészíteni a NAV által kiajánlott bevallási tervezetüket - tette hozzá.

A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt semmivel kiegészítenie, például azért, mert már megkapta a neki járó családi visszatérítést, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 21., 22:25
Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, de az elmúlt időszak visszaesését korrigálta – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai tervezés terén, köszönhetően a kis- és közepes cégek innovációs tevékenységének.
2025-05-20 16:10:00
Munkaviszonyt nem csak cselekvőképes munkavállaló létesíthet. A törvény nem zárja el a munkaviszonytól a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen munkavállalókat sem. Mit kell tudni, ha cselekvőképtelen a munkavállaló? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést dr. Szabó Gergely ügyvéd.
2025-05-20 14:40:00
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és exportképességének növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.