Pénzügyminisztérium: 3 százalékkal csökkenhet idén a GDP

2020. 05. 05., 18:15

A magyar gazdaságpolitika elsődleges célja az eddig elért gazdasági eredmények megvédése, valamint a gazdasági növekedés lendületének visszanyerése – áll a Pénzügyminisztérium által bemutatott Konvergencia Programban, amelyet a tárca benyújtott az Európai Bizottsághoz.

A dokumentum idén 3 százalékos gazdasági visszaeséssel és 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számol, míg jövőre a gazdaság teljesítménye 4,8 százalékkal erősödhet.

A dokumentumban a tavalyi Konvergencia Programhoz képest – amelyben az Európai Uniós átlag feletti növekedés és csökkenő államadósság kapott hangsúlyos szerepet – most a koronavírus-járvány által előidézett gazdasági válság áll a középpontban.

Mivel a koronavírus-válság közvetlen és közvetett gazdasági következményeinek kezelése a költségvetés növekvő szerepvállalásával jár, a költségvetési hiány meg fogja haladni az idénre előirányzott mértéket: az idén 3,8 százalék várható, majd a programidőszak végére 1 százalékra mérséklődik.

A dokumentum idén 3,0 százalékos GDP-visszaesést valószínűsít, ugyanakkor 2021-ben a növekedés a 4,8 százalékot is elérheti és 2022-től 2024-ig 4 százalék fölötti GDP-bővülés várható. A GDP-arányos államadósság csökkenő trendje az idei átmeneti megakadást követően 2021-től visszatér, és 2024-ben az adósságráta a 60 százalékos referenciaérték alá kerülhet.

A magyar gazdaságpolitika továbbra is elkötelezett a felzárkózási folyamat mellett, amelyet a versenyképesség javításával, az adócsökkentések folytatásával és a felelős költségvetési gazdálkodás fenntartásával kíván elérni a kormány.

Az elmúlt évek gazdaságpolitikájának köszönhetően a járvány egy ellenálló, kiegyensúlyozott szerkezetű gazdaságot ért márciusban, így a magyar gazdaság újraindítását is eredményesen segíthetik a gazdaságvédelmi intézkedések. (Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-02 12:12:58
Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13 százalékos szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után – értelmezi a GRANTIS a szerda éjjel megjelent, a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS