Márciusban meglepően kevéssé csökkent a GKI konjunktúraindexe, az üzleti várakozások kissé romlottak, a fogyasztóiak változatlanok maradtak – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Mindez a GKI szerint összefügg azzal, hogy az EU támogatásával végzett felmérésre a szokásos időpontban, a fogyasztók esetében március 1. és 8., a vállalkozások esetében március 5. és 13. között került sor, vagyis jellemzően a járvány miatt március 11-én bejelentett vészhelyzet előtt.
Ugyanakkor az üzleti várakozások hat és fél év óta először így is a negatív tartományba kerültek, vagyis valamivel több cég látta gazdaságilag rosszabbnak, mint jónak a jövőt. A magyar gazdaság jövőjének megítélése viszont nagyon jelentősen, a 2008 októberihez hasonló mértékben zuhant.
Az üzleti szférán belül minden ágazat várakozásai romlottak, a szolgáltatásoké azonban csak hibahatáron belül.
Az iparban márciusban a februári korrekció után, a januári alá csökkent a bizalmi index. Az elmúlt időszak termelésének megítélése javult, a termelési kilátásoké viszont látványosan rosszabb lett. A készletekről, valamint a rendelésállományokról alkotott vélemény - beleértve az exportot is - kissé kedvezőbb lett. Az építőipari várakozások márciusban számottevően, 38 havi mélypontjukra estek. A magas- és mélyépítő cégek is borúlátóbbá váltak. Egyaránt romlott az előző háromhavi termeléssel és rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség.
Márciusban a kereskedelmi bizalmi index gyorsuló ütemben csökkent. Az eladási pozíció megítélése közepes, a rendelésállományé kis mértékben romlott, a készleteké kissé javult. A szolgáltatói bizalmi index márciusban alig mérséklődött, de az általános üzletmenet, az előző és a következő időszak forgalmának megítélése egyaránt romlott. A turisztikai cégek viszont nagyon pesszimisták lettek.
A foglalkoztatási szándék főleg az iparban, de az építőiparban is jelentősen, a kereskedelemben kissé gyengült, a szolgáltató cégeknél viszont erősödött. Összességében a létszám emelését és csökkentését tervező vállalkozások aránya azonos, de ezen belül az iparban és az építőiparban a mérséklést tervezők vannak kissé többen. A lakosság munkanélküliségtől való félelme kissé erősödött.
Az áremelési törekvés a szolgáltató cégeknél lendületet kapott, az építőiparban nem változott, az iparban és a kereskedelemben kissé enyhült, s érzékelhetően visszafogottabb lett a lakosság inflációs várakozása is. A magyar gazdaság jövőjének megítélése márciusban drámaian romlott, főleg a szolgáltató és ipari cégeknél, a fogyasztók körében viszont (március elején) még kissé javult.
A GKI fogyasztói bizalmi index február után márciusban is változatlan, meglehetősen optimista maradt. A lakosság saját pénzügyi helyzetét kissé rosszabbnak, megtakarítási képességét viszont jobbnak látta, mint februárban. (MTI)
A küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az otelló szőlő, szeder, málna.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.