Jelentősen csökkent több műtrágya ára

2023. 05. 13., 12:15

Bár a műtrágya összességében még mindig drágább, mint egy éve, néhány termék ára már a tavalyi szintre csökkent az első negyedévben – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet összefoglalójában.

A műtrágyaárak 10–40 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet 2023 első három hónapjában, de a karbamit alig drágább, mint egy éve, a szuperfoszfát pedig kicsivel még olcsóbb is. A korábbi jelentős drágulás, valamint az ellátási gondok a keresletet szintén visszavetették, a belföldi értékesítés 39 százalékkal mérséklődött egy év alatt. A kereslet változását okozta az is, hogy az EU a talaj és a természetes vizek nitrogén- és a foszforszintjének visszaszorítására törekszik, ezért a termelők új megoldásokat keresnek. Egyre keresettebb például a szerves trágya, de tápanyagpótlás mellett a talajélet fenntartása, a nedvességtartalom biztosítása is felértékelődött.

A növényvédőszerek értékesítése hasonló mértékben, 37 százalékkal esett vissza éves összevetésben. Egyedül a gombaölők eladása nem változott, miközben a rovarölőké és a gyomirtóké jelentősen csökkent, és a termékek árai is szinte kivétel nélkül nagy mértékben, akár 50 százalék felett drágultak.

A 2022-es adatok alapján a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma 65 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, összesen 385 milliárd forintért vásároltak a gazdálkodók és agrárvállalkozások tavaly. A 80 milliárd forintos alkatrészvásárlás 12 százalékkal haladja meg az előző év forgalmát. A mezőgazdasági termelők továbbra is az erőgépek beszerzésére fordították a legtöbbet, ez tette ki a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 61 százalékát tavaly. A teljes értékesítésből a traktoroké 36 százalék, a gabonakombájnoké 13 százalék volt, de közben a gyümölcs- és szőlőápolás gépei iránt jelentősen nőtt az érdeklődés - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet összesítésben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS