140 millió egészségügyi dokumentumot költöztettek át új felhőbe

2020. 08. 26., 16:00

Sikeres volt az egészségügyi felhő költöztetése – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.

A közlemény szerint az augusztusi hosszú hétvégén volt a hazai egészségügy legnagyobb szabású infrastruktúraköltöztetése: az egészségügyi felhőben az elmúlt három évben összegyűlt több mint 140 millió dokumentum és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) teljes infrastruktúrája került át egy még magasabb védelmi szintet biztosító új tárhelyre, a Kormányzati Adatközpontba.

Ezalatt az EESZT nem volt elérhető, de ez a betegellátás menetét nem befolyásolta, mert „a medikai rendszerek” és a gyógyszerkiváltás EESZT-kapcsolat nélkül is működtek. A költözés jól sikerült, az új szerverek fennakadás nélkül kezelték az újraindítást követő megnövekedett terhelést.

Ez a fejlesztés támogatja az egészségügyi intézmények munkáját, segíti a betegellátás színvonalának javítását, és közvetve a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezést is.

Az Emmi kitért arra: a költözést az is indokolta, hogy egyre népszerűbbek lettek a hazai digitális egészségügyi szolgáltatások. A koronavírus-járvány első hulláma alatt tapasztalható volt, hogy a korábbi hónapokhoz képest meghatszorozódott az online egészségügyi ügyintézést választók száma.

Ma már naponta több mint 13 ezren jelentkeznek be a digitális egészségügyi térbe, és több mint 240 ezer egészségügyi dokumentum kerül fel. Emellett az egészségügyi felhő újabb szolgáltatásokkal bővül a jövőben, és ezek a fejlesztések hatékonyabb informatikai hátteret igényelnek.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által üzemeltetett EESZT egy olyan, felhőalapú technológiát használó kommunikációs felület, amely Magyarország egész területén összekapcsolja egymással az állami és a magán egészségügyi ellátókat – a kórházi-, a járóbeteg- és a háziorvosi ellátást –, a gyógyszertárakat és a lakosságot. Az így megosztott betegadatok pedig elősegítik a gyorsabb, pontosabb diagnózist és a célzottabb terápiát.

Az ügyfélkapus bejelentkezést követően az EESZT-ben bárki nyomon követheti az egészségügyi ellátása során keletkezett dokumentumokat, egyebek között a számára felírt recepteket, de az eeszt.gov.hu oldalon azt is megnézheti, hogy megérkezett-e a laboreredménye, így nem kell visszamennie a leletért abba az intézménybe, ahol a vizsgálatot elvégezték. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS