VOSZ Barométer: alig változott az üzleti hangulat a harmadik negyedévben

VOSZ Barométer: alig változott az üzleti hangulat a harmadik negyedévben
2023. 10. 14., 15:52

A hazai vállalkozások helyzete és hangulata a következő 12 hónapra megközelítőleg ugyanazt mutatja a harmadik negyedévben, mint a másodikban, a VOSZ Barométer a második negyedévben 56 pont volt, a harmadikban 55 pont lett – hangzott el az eredményeket ismertető háttérbeszélgetésen.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) negyedéves üzleti barométerindexe az Egyensúly Intézet közreműködésével, több mint 400 vállalkozás megkérdezésével készül, célja a hangulat, bizalom és a jövőbe vetett hit monitorozása makrogazdasági környezetben.

A VOSZ tagvállalkozásai között végzett kutatás a harmadik negyedévben nem mutatott jelentős elmozdulást, azonban a makrogazdasági környezet negatív kilengései még tartogathatnak meglepetéseket.

„Azzal együtt, hogy a VOSZ tagvállalkozásai inkább az erős és prudens cégek közé tartoznak, a makrogazdasági változások már láthatóan érintik őket: elmaradnak megrendelések, hiány van szakképzett munkaerőből, csökken a vásárlóerő” – fogalmazott Kozák Ákos, a kutatást végző Egyensúly Intézet társalapítója, üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója (a fotón). Hozzátette: bár viszonylagos állandóságot lehet tapasztalni az üzleti hangulatban, már látszódnak a repedések, és még azt sem lehet kiszámítani, hogy a negyedik negyedévben a tendencia miként folytatódik.

Kozák Ákos emlékeztetett arra, hogy már korábban is jelezték: a lánctartozás várhatóan újra megjelenik vagy erősödni fog. Egyre több cég panaszkodik a fizetési morál romlására. A gyengülő vásárlóerő miatt csökkennek a megrendelések, nő a veszteséges működés kockázata, mindezt tovább erősítheti az uniós fejlesztési támogatás hiánya, valamint a rendkívül magas infláció.

Üzleti kilátások: közép- és hosszútávon már kedvezőtlen lehet a helyzet

Ambivalens érzéseket élnek meg jelenleg a vállalkozások. Bár még nem nagyon rossz a helyzet, egyre többen úgy látják, romlanak a kilátások” – mondta Kozák Ákos.Jelenleg a többség még teljesíti az éves tervezett bevételeket, ám folyamatosan emelkedik azon vállalkozások száma, amelyek az év elején kitűzött célokat nem fogják elérni.

A vállalkozások pénzügyi helyzete egyelőre nem romlik, nem nőtt az adótartozás és nincsenek fizetési problémák. Ugyanakkor minden 7. vállalkozásnak nincs pénzügy tartalékja, a magasabb ellenálló képességgel rendelkező vállalkozások aránya pedig 20-ról 10 százalékra esett vissza.

A jelenlegi helyzetet jól tükrözi, hogy a kutatás eredményei szerint a vállalkozások jelentős része elkezdte újragondolni a fejlesztési céljait és azok teljesítésének lehetőségét.

„Majdnem minden 5. vállalkozás, a 3. negyedévben, elsősorban a béremelések miatt már elhalasztotta fejlesztési célú beruházásait” – emelte ki Kozák Ákos. Ehhez Perlusz László, a VOSZ főtitkára hozzátette: viszont megfigyelhető, hogy a jellemzően önerőből finanszírozott energetikai célú beruházásokat a vállalkozások nem halasztották el, folytatódott a zöld átállás.

Munkaerőpiac: nem várható leépítés, ugyanakkor a reálbércsökkenés valós veszély

Arra a kérdésre, hogy a következő 12 hónapban terveznek-e elbocsátást, a második negyedéves magasabb adat után a hazai vállalkozások inkább a munkaerő-megtartásban gondolkodnak. A jelenleg is tartó minimálbér-tárgyalások kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a megkérdezett vállalkozások 77 százaléka nem tervez fizetésemelést.

Kozák Ákos hangsúlyozta: az adatokból jól látszik, hogy a vállalkozások majdnem 40 százaléka végrehajtott béremelést, elsősorban a bérfeszültség elkerülése miatt, ugyanakkor ezen felül már nem tervez továbbit.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS