Varga Mihály: újabb egészségipari beruházások indulnak több mint 5 milliárd forintból

2021. 02. 26., 13:00

Több mint 5 milliárd forintból indulnak újabb egészségipari beruházások Magyarországon, amelyekhez a vállalkozások több mint 3,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak – mondta a pénzügyminiszter pénteken a Facebookra feltöltött videójában, miután aláírta a három cég támogatási szerződését.

Varga Mihály közölte, mindhárom cég magas hozzáadott értékű beruházást valósít meg.

A Metris3D Kft. 1,1 milliárd forintos beruházásával gumikesztyűk gyártása indul el hazai alapanyagból Kiskunfélegyházán. A Podiart Kft. 1 milliárd forintos beruházásával 3D nyomtatással előállított orvosi segédeszközöket fejlesztenek majd Vecsésen. A Zorinvest Kft. csaknem 3 milliárd forintos beruházásának köszönhetően pedig fokozott fertőzés veszélyben használható berendezések előállítása kezdődhet meg Budakeszin.

Varga Mihály elmondta, az újakkal együtt már 49 szerződés született az Egészségipari Támogatási Programon belül, és 70 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg.

„A járvány harmadik hulláma előtt állunk, az egészségipari beruházások tehát több oldalról is Magyarország érdekeit szolgálják: egyrészt erősítik hazánk önellátását, új munkahelyeket teremtenek és hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a gazdaság sikeresen újrainduljon” – fogalmazott a pénzügyminiszter. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS